2013. október 27., vasárnap

8. fejezet - Aki a tűzzel játszik, megégetheti magát

Drága Olvasóim! Iszonyatosan szégyellem magam, amiért majdnem teljes két hónapra eltűntem. Ráadásul ez idő alatt csak a 8. fejezetet sikerült megírnom, úgyhogy a folytatásról ismét semmi biztosat nem tudok mondani, csak annyit, hogy igyekszem nem csalódást okozni és nem megváratni Titeket. Most pedig nincs más hátra, mint előre. Kellemes olvasást!

Besos, Elizabeth Angel



8. fejezet - Aki a tűzzel játszik, megégetheti magát

Hellobello Világ! Ugye hiányoztam már? Rögtön gondoltam. Azt hiszem, igaz a mondás, miszerint aki a tűzzel játszik, megégeti magát. Komolyan nem hiszem még mindig el, hogy ez történik velem. De nem fogok siránkozni itt, mint egy hisztis kislány. A lényeg, hogy egyáltalán nem unatkozom, szerencsére. Talán már éppen ideje volt kicsit feldobni az életemet. Kérdezhetnétek, hogy a fogadással mi a helyzet... A válasz az, hogy semmi. Természetesen nem adom fel, de előtte egy kicsit kihasználom a lehetőségeimet. Szemét dolog vagy nem, ez van. Most viszont megyek, nehogy valaki lebuktasson. Már tényleg csak ez nem hiányzik. Legyetek rosszak. 

xoxo A Győztes

Matthew szemszög:
Kedden sikerült balhé nélkül megúsznom David-del a megbeszélt találkozót. Szerencsére a két testvér elkerülte egymást. Azt hiszem, mondanom sem kell, mennyire be voltam tojva. De ki nem lett volna a helyemben? Hogy miről beszéltünk? Igazából semmiről. David mire rávette magát, hogy kinyögje, mi a baja, arra megszólalt a telefonja. Ezt úgy kell elképzelni, hogy nagyjából fél óráig ültünk néma csendben. Én már teljesen untam magam és kezdett eléggé idegesíteni a helyzet, de mégsem tettem megjegyzést. Mikor David megszólalt, körülbelül két szó után hívta az anyja, hogy menjen haza. Ő persze azonnal elrohant. Utána persze szitkozódtam rendesen. 
Délután küldtem sms-t Alexanak, hogy találkozhatnánk, ha neki is jó. Mivel nem akartunk kockáztatni, hogy meglátnak minket együtt, ismét ő jött hozzám. Mint mindig, egy szenvedélyes éjszaka után másnap reggel távozott. Igazából nem szerettem volna a kapcsolatunkat ennél magasabb fokra emelni. Jó ez így. Néha szexelünk, majd mindenki megy a saját útjára. Ez is elég veszélyes játék már önmagában. 
A szerdai nap nagy részét edzéssel töltöttem. Mármint rendes edzéssel és nem májra gyúrtam. Arra péntekig vártam. Akkor viszont rendesen bepótoltam a lemaradást. Alexa-nak valami családi program közbe jött, ezért egyedül mentem iszogatni. Nagyon nem bántam. Mivel untam már, hogy csak ülök a csinos kis popsimon és emelgetem a poharakat, ezért elindultam abba a diszkóba, ahol Alina-t megismertem. Na igen, megint ugyanott kötök ki, mint mindig. Valamiért folyamatosan eszembe jut. Ez annyira idegölő. De elhatároztam, hogy kiverem őt a fejemből.
Az elképzelés egészen szép volt. A kivitelezés... nos, az már nem ment ennyire jól... De mindent csak sorjában...
Miután megérkeztem a diszkóba, elkezdtem a szokásos alapozást. Na jó, talán egy kicsivel tovább mentem, de nem fontos. A táncparkett nem meglepő módon üres libák és részeg disznók találkozási helye volt. Egyszerűen még nézni is fantasztikus volt, de komolyan. Ennek ellenére megpróbáltam elvegyülni a tömegben, miközben próbáltam olyan lányt keresni, akin még nem ment át a fél város. Na igen, ez nem volt könnyű. 
Egy kis kutatás után kiszúrtam egy párt. A lány mozgása még messziről is teljesen megbabonázott. Csak a teste korvonalait láttam, de képtelen voltam levenni róla a szemem. Volt benne valami ismerős. Szívem szerint odamentem volna hozzá, hogy elkérjem attól a balféktől, aki vele van. Aztán láttam, hogy az a balfék - ahogyan elneveztem - birtoklóan köré fonja a karjait és megcsókolja. Volt bennük valami, ami miatt arra következtettem, hogy ők egy pár, de nem hagyott nyugodni a lány látványa. 
Megpróbáltam hozzájuk közelebb kerülni, de ez cseppet sem volt könnyű. Sokan álltak körülöttük nyálcsorgatva és senki sem akart elmenni. Naná, miért is lenne szerencsém? Így hát gyorsan kerítettem magamnak valami ribancot, hátha úgy könnyebb lesz a közelebb jutás. Hát mit ne mondjak, nem jutottam vele sem sokkal többre. Viszont lassan, de biztosan közelítettem a cél felé. 
Amikor a lány egy pillanatra úgy fordult, hogy lássam az arcát, hirtelen földbe gyökerezett a lábam. Nem, nem, ez nem lehet! Kizárt dolog, hogy ő az! Kezdek teljesen megőrülni. 
Minden erőmmel azon voltam, hogy elszakítsam róla a tekintetemet, de egyszerűen nem ment. Csak figyeltem tovább, ahogyan táncol. Legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy átvegyem a barátja helyét. Abban a percben bármit megtettem volna ezért. 
Aztán hirtelen felém fordult, mintha csak megérezte volna, hogy figyelem. Na jó, ez nagyon gáz. Rajtam kívül figyeli még több tucat ember, miért pont engem érezne? Tiszta idióta vagyok! Egy pillanatra megállt a mozdulata közben, de gyorsan összekapta magát, elfordította a fejét és úgy tett, mintha észre sem vett volna. Pedig tudom, hogy nem így van. Egyszerűen tudom. 
Nem tudtam tovább nézni, ahogyan a pasijával táncol, így hát döntenem kellett: vagy odamegyek hozzá - aminek nagy valószínűséggel nem örülne és elküldene a pokolba ezzel véget vetve a fogadásnak -, vagy elmegyek máshova. Gondolom nem nehéz kitalálni, hogy az utóbbi mellett döntöttem. Kell nekem az a lány és nem akartam ilyen hülyeség miatt kockáztatni az esélyeimet.

Alina szemszög:
Adam távozása különösebben nem viselt meg. Inkább rettentően dühös voltam rá. Miért nem tudja megérteni, hogy a barátnőmnek szüksége van rám? Tudja jól, hogy Britney olyan nekem, mintha a testvérem lenne. Ha ő neki nem tetszik ez, akkor elmehet, mint ahogy ezúttal is tette. Nem fogok a bocsánatáért könyörögni, ha most arra vár. Majd ha akar, keres, de én biztos nem hívom.
Még aznap este Britney sikeresen beköltözött hozzánk. Anyát munkába induláskor még épp elcsíptem és gyorsan felvázoltam neki a helyzetet. Enyhén szólva sem repesett az örömtől, hogy Britney terhes, de éppen emiatt is enyhült meg és egyezett bele a hozzánk költözésébe. Mert egy ilyen fiatal, terhes lány, még sem maradhat az utcán. Azonban szegény Britney még nem tudja, mire vállalkozott. Anya biztosan a szárnyai alá veszi majd és próbálja megnevelni. Vicces lesz.
A keddi nap azzal telt, hogy segítettem Britney-nek berendezni a szobáját. A végeredmény egész jó lett, úgyhogy megérte. Viszont mivel ez lefoglalt egész nap, nem tudtam találkozni Paul-lal, amit bántam. Másnapra ezért egy hosszabb találkozót beszéltünk meg. Akkor elmondtam neki, mi történt Adam-mel és Britney-vel. Ő pedig azzal nyugtatott, hogy minden rendben lesz. Amikor a karjai közt feküdtem, el is hittem. Mellette tényleg minden rendben van. 
A csütörtök viszonylag nyugodtan telt. Beszélgettem anyával és Britney-vel, akik már elkezdték a nagy átváltozás első óráját. Őszintén kíváncsi vagyok, hogy anya mennyire lesz eredményes. De amíg ők egymással voltak elfoglalva, én találkoztam Paul-lal. Mondanom sem kell szerintem, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Aztán tett egy javaslatot, miszerint menjünk el bulizni valahova. Először egyáltalán nem támogattam az ötletet, hátha valaki meglát és szól Adam-nek. Azután gondolkoztam egy kicsit és rájöttem, hogy nem érdekel, Adam megtudja-e vagy nem. Ő az, aki a veszekedéseket kezdi folyamatosan. Úgyhogy igazán megérdemelné az észhez térítést. 
Pénteken, amikor szóltam anyának és Britney-nek, hogy este elmegyek bulizni és csak másnap jövök, mindketten nagyot néztek. Anya azért, mert azt hitte, hogy majd a kapcsolatom miatt nem járok ilyen helyekre, Britney pedig azért, mert ő is szívesen jönne, de nem lehet. Ráadásul tud az Adam-mel való vitámról, ezért nem nagyon értette, mi van. Jobb is. 
Paul-lal a megbeszélt diszkó előtt találkoztunk, amely éppen az a hely volt, ahol Matthew-val megismerkedtem. Úgy tűnik, sohasem fogok megszabadulni a gondolatától. Eszembe jutott az első találkozásunk, amikor majd felfalt a szemével, de én leállítottam. Aztán a legközelebbi találkozásunk, amikor kis híján magáévá tett a mosdók folyosóján. Még mindig érzem azt a szenvedélyt, amelyet akkor este éreztem, mikor együtt voltunk. Sőt, arra is tisztán emlékszem, hogy azt írtam neki másnap reggel, hogy nem fogom feladni a fogadást. De valóban így van? Tényleg nem adom fel? Hiszen most most itt van nekem Paul, aki szeret és akit kezdek megszeretni. Érdemes lenne ezt kockáztatni? 
Sem Paul, sem én nem ittunk túl sokat. Nem is kellett. Már az is éppen elég adrenalint termelt, hogy gyakorlatilag a tűzzel játszunk azzal, hogy odamentünk. Bármikor, bárki lebuktathat minket és ez izgalmassá, izgatóvá tette az egészet. 
Már vagy egy órája táncoltunk, amikor valami furcsát éreztem. Nem tudnám szavakkal leírni, mi volt az, de ott volt. Próbáltam nem nagy jelentőséget tulajdonítani ennek az érzésnek és folytattam tovább a táncot. Paul-on kívül nehéz volt bárkire is figyelnem. Amikor a kezét a derekam köré helyezte és megcsókolt, azt hittem, elolvadok. Amikor eltávolodtunk, elfordultam, hogy sikerüljön megnyugodnom kicsit. De ehelyett csak még idegesebb lettem. 
Tőlünk alig néhány méterre állt Matthew és egyenesen a szemembe nézett. Akkor emiatt volt az a furcsa érzésem. A gyér fényviszonyoknál nem láttam tisztán az arcát, de a csodálkozást és a vágyat nem volt nehéz leolvasni róla. De vajon engem akart vagy azt a cicababát, aki mellette állt? Egy részem oda szeretett volna menni hozzá. Ezt azonnal ki kell vernem a fejemből!
Mielőtt még bármi ostobaságot csináltam volna, visszafordultam Paul-hoz és igyekeztem úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Nem szerettem volna, hogy kiderüljön, hogy ismerem Matthew-t. Bár amilyen mázlim van, valaki biztosan emlékszik kettőnkre. De abban nagyon reménykedtem, hogy az ilyen emberek nem szeretnének felkutatni. Nem szerettem volna egy ilyen butaság miatt elveszíteni Paul-t. Lehető, hogy önző dolog tőlem, de nem szeretnék egyedül maradni. Most nem. 
Amikor legközelebb abba az irányba néztem, ahol korábban Matthew állt, már nem találtam ott. Valószínűleg elment egy csajjal. Emiatt egyszerre voltam csalódott egy kicsit és megkönnyebbült. Azt mondogattam magamban, hogy így lesz a legjobb mindenkinek.

Matthew szemszög:
A diszkóból egyenesen hazamentem. Nem volt kedvem semmihez. Egyszerűen nem tudtam sehogyan sem megérteni, miért érdekel ennyire Alina. Pedig eredetileg csak úgy terveztem, hogy egy éjszaka lesz és mindenki megy tovább a saját kis útján. De már megkaptam azt az éjszakát, mégsem tudok továbblépni. Van valami benne, ami miatt úgy érzem, hogy mindenképpen meg kell szereznem. És pontosan ezt is fogom tenni. Emlékszem, hogy azt mondta, nem szereti a pasiját. Viszont akivel láttam, úgy tűnt, hogy mégis. Most akkor nekem hazudott vagy ő már más? Francba Alina, te aztán nem könnyíted meg az ember dolgát! Mi van akkor, ha már nem akarja, hogy folytatódjon a fogadás? Nem, biztosan nem adja fel! 
Szombaton átjött Alexa, amitől kezdetben nem repestem, de végül is nem bántam. Egy ideig csak beszélgettünk. Elmesélte, hogy milyen volt a családi program. Őszintén szólva még hallgatni is unalmas volt, úgyhogy nem irigyeltem a csajt. De David-éknél már csak így megy. Ezután áttértünk egy egészen más területre, amit elég jól ismertünk. De még mielőtt elértünk volna a "komolyabb" részhez, megcsörrent a telefonom.
- Ne vedd fel. - Kérte Alexa. Nekem sem volt sok kedvem hozzá, de a helyzetünket tekintve nem kockáztathatom meg, hogy esetleg egy fel nem vett telefon miatt kellemetlen helyzetbe kerüljünk. Gyorsan lemásztam Alexa-ról és a tekintetemmel keresni kezdtem az idegesítő készüléket. Szerencsére hamar ráleltem. 
A kijelzőn David neve szerepelt. Így már annyira nem bántam, hogy tényleg elővigyázatos vagyok.
- A bátyád az. - Közöltem a lánnyal a tényeket. Erre ő csak elhúzta a száját, de továbbra is az ágyon feküdt, mikor felvettem a telefont. 
- Beszélnünk kellene. A húgomról van szó. Tudom, hogy nem ismered, mert nem mutattam még be neked, de aggódom érte. - Ezek után köpni-nyelni nem tudtam, csak kidülledt szemekkel néztem Alexa-ra. Ha tudná David, hogy volt szerencsém elég alaposan tanulmányozni a húgicáját... De ezt el kellett felejtenem, amíg vele beszélek. Bár úgy elég nehéz, ha az illető, akiről szó van, éppen az ágyamon fekszik szinte meztelenül. Ez nem sokat segít a gondolkozásban.
- Mi van vele? - Tényleg érdekelt. Mármint nyilván az a része, hogy tudja-e, hogy találkozgat valakivel. A többi rész nem nagyon izgat.
- Szerintem rossz társaságba keveredett. Gyakran eljárogat itthonról és senkinek nem mondja meg, hogy hova. Félek, hogy baja lesz. - Rossz társaságba? Na igen, határozottan rosszba. 
- Szerintem tud vigyázni magára. Hiszen évekig külföldön élt, nem? - Próbáltam valami semlegessel elterelni a figyelmét az aggályairól. Csakhogy még véletlenül se jusson eszébe kémkedni vagy ilyesmi. Tudom jól, hogy a húga miatt még erre is képes lenne. 
- Attól még aggódom érte. Ott nem tűnt el soha, mert elmesélte, hogy mi történt vele minden nap. De nem beszélhetnénk inkább személyesen? Tíz perc és ott vagyok. - Ezzel bontotta is a vonalat. Hát persze, gyere csak. Úgy is itthon vagyok és ráérek. Hogy a franc vinné el az aggodalmasságát!
- Körülbelül tíz percünk van téged eltüntetni, amíg a bátyád ideér. Esélyt sem adott, hogy azt mondjam nem jó. Sajnálom. Eléggé aggódik érted, úgyhogy sokkal elővigyázatosabbnak kell lennünk ezentúl. Ha elment, felhívlak és kitaláljuk, mi legyen, rendben? - Odasétáltam hozzá és adtam neki egy csókot. Ezután gyorsan összeszedtük a ruháinkat és felöltöztünk.
Elég nagy mázli, hogy a háznak van hátsó bejárata is, így Alexa még éppen időben ki tudott menekülni. Amint becsuktam mögötte az ajtót, már meg is szólalt a csengő. Ez csak nyolc perc volt, haver!
- Gyere be. - Nyitottam ki Davidnek az ajtót. 
Nagyjából fél órányi hallgatás után végre én is megszólaltam. Addig volt időm kieszelni egy tervet, amely elég jónak tűnt ahhoz, hogy fedezzen engem és Alexa-t, de mégse legyen túl feltűnő.
- Figyelj, mi lenne ha bemutatnád? Ma este ráérek, elmehetnénk valahova. Mert így látatlanban nem tudok róla semmit mondani. Megismerkedünk és utána majd talán tudok adni tanácsot, mit csinálj vele. Na mit szólsz?

Alina szemszög:
Amikor Paul-lal meguntuk a táncolást, elindultunk a házukhoz, mint mindig. Na igen, arról volt szó, hogy nem találkozunk ott többet, de mégis hova mehettünk volna máshova hajnalban? Pontosan, sehova. 
Miközben Paul a karjai között tartva csókolt, el is felejtettem, hogy mi történt a diszkóban. Ez jól is van így. Matthew és köztem tagadhatatlan a vonzalom, de ennél több nincs köztünk. Sőt, valószínű, hogy sohasem lesz. Egyikünk sem az a fajta, aki képes lenne egy hosszabb kapcsolatban boldogan élni. 
Paul-lal más a helyzet. Ő nem csak az ágyban ismer, hanem a való életben is. Igaz, hogy csak nemrég ismertük meg egymást igazán, de az egyik legjobb barátom lett. Ha azt mondanám, hogy a kapcsolatunk amolyan barátság extrákkal, akkor hazudnék. De akkor is ezt tenném, ha azt állítanám, hogy szerelem. Azt hiszem, nincs olyan szó, amely leírja, pontosan mi is van kettőnk között. 
Reggel, amikor felébredtem, Paul már nem volt mellettem. Egy üzenetet hagyott, hogy közbejött neki valami fontos dolog és el kellett mennie, de ha végez, felhív. Elég kényelmetlenül éreztem magam a lakásukban nélküle, ezért gyorsan felöltöztem és leléptem. 
Otthon találkoztam anyával, aki kifaggatott a buliról és arról a barátról, akivel mentem. Először nem tudtam, mit mondjak Paul-ról, aztán végül is az igazat mondtam. Természetesen az a rész kimaradt, hogy elég gyakran találjuk magunkat egy ágyban összegabalyodva. Mindenről nem kell tudnia. Aztán ugyanezeket elismételhettem még egyszer Britney-nek. Rosszul éreztem magam, hogy titkolóznom kell még a legjobb barátnőm előtt is, de így volt a legjobb. Amennyire utálja Adam-et, úgy is elszólta volna magát előbb-utóbb. Az pedig egyáltalán nem hiányzik. 
Dél körül felhívott Paul, hogy minden rendben van. Minimum háromszor elismételte, hogy mennyire sajnálja, amiért úgy otthagyott, én pedig minden alkalommal megnyugtattam, hogy nem haragszom rá. Elmondtam neki, hogy anyáék délután nem lesznek otthon és találkozhatnánk.
- Biztos vagy abban, hogy jó ötlet nálatok találkozni? Mi van, ha meglátnak minket együtt? 
- Nyugi, két-három óráig biztos távol lesznek. Anyát ismerve nem megy nekik majd olyan gyorsan a vásárlás. 
- Rendben. Hányra menjek?
Miután megbeszéltünk mindent, letette a telefont. 
Alig vártam, hogy Britney és anya végre elinduljanak. Fogalmam sincs, hányszor próbáltak meggyőzni arról, hogy menjek velük, de én mindig nemet mondtam fáradtságra hivatkozva. 
Nem sokkal azután, hogy elhagyták a házat, Paul csengetett. Azonnal beengedtem, hogy ne vesztegessünk el egy percet sem az értékes időből, ami valljuk be őszintén, nem volt sok. Miután sikerült egy kicsit eltávolodnunk egymástól, megfogtam a kezét és a szobámba vezettem. Ott szinte azonnal nekem esett. Olyan volt, mintha már legalább hónapok óta nem látott volna, pedig előző este is együtt voltunk. Az igazat megvallva nekem is hiányzott. Főleg mivel reggel nem tudtam tőle elbúcsúzni. De azt hiszem, hogy ez a bocsánatkérés eléggé elfogadható volt. 
Éppen egy szenvedélyes csókcsatát folytattunk, amikor kivágódott a szobám ajtaja és meghallottam a barátnőm izgatott hangját.
- Alina! - Ezen az egy szót kívül semmi mást nem tudott mondani. Amikor felé fordultam, leesett állal nézett bennünket. Valószínűleg nem tudta eldönteni, hogy ez a valóság vagy csak álmodik.
- Bassza meg! - Paul reakciója abszolút tükrözte azt, amit én is éreztem. Ezzel a két szóval azt hiszem, mindent elmondott. Én megszólalni sem tudtam. 
- Ti... ti... ketten? - Szegény barátnőm csak dadogott össze-vissza és kapkodta a fejét Paul és köztem. 
- Mindent elmagyarázunk, de először felöltöznénk, ha nem bánod. - Végre sikerült megtalálnom a hangomat. Britney csak bólintott egyet és kiment a szobából. Ráadásul volt olyan kedves és még az ajtót is becsukta. 
- Annyira sajnálom, fogalmam sincs, mi történhetett, hogy itthon van. - Próbáltam bocsánatot kérni Paul-tól. Őszintén szólva fogalmam sincs, mikor kerültem utoljára ennyire kellemetlen helyzetbe. És ez még csak a kezdet volt. A beszélgetés Britney-vel még rosszabbnak tűnt. 
- Semmi baj, kicsim. De öltözzünk fel, mielőtt a barátnőd visszajön. - Nevette el magát. Tudtam jól, hogy ez nem az a boldog nevetés, mert lehetett érezni rajta, hogy csak a zavarát próbálja leplezni. De ami történt, megtörtént. Már csak abban reménykedhettem, hogy nem kapunk még több váratlan látogatót.

Matthew szemszög:
David néhány percig csendben mérlegelte a hallottakat, majd megszólalt.
- Rendben, legyen. De ha lehet, ne mozdulj rá azonnal. 
- Miért mozdulnék rá? - Kérdeztem értetlenül. Noha a választ pontosan tudtam. Olyan, mint Alina és ha neki nem tudtam ellenállni, akkor Alexa-nak hogyan tudnék? De David nem látta Alina-t, így nyilván nem ugyanarra gondoltunk.
- Mert az eseted. - Nos, ami igaz, az igaz. Ha tudná, mennyire az esetem. 
- Megpróbálok viselkedni. De tudod, hogy nem csak rajtam múlik. Ha valakinél látom, hogy van esélyem, azt nem szoktam kihagyni.
- Na idefigyelj! Örülnék, ha a húgomat kihagynád a trófeáid közül! Jobbat érdemel nálad!
- Kösz, ez igazán kedves volt... - Morogtam. Azonban tény, hogy igaza volt. Nálam minden normális lány jobbat érdemel. De vajon ő olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik? Kizárt. 
Délután telefonált David, hogy Alexa beleegyezett a vacsorába. Ki gondolta volna? Már csak azon aggódtam, nehogy lebuktasson mindkettőnket. Hiszen mi még nem ismerjük egymást. Legalábbis David ezt hiszi. Ha egyszer véletlenül rájönne a dologra, akkor már mondhatjuk azt, hogy ő mutatott be minket egymásnak. Így még csak nem is kell tudnia mindenről. 
Pontosan hét órakor léptem át a megbeszélt étterem küszöbét. Szerencsére nem kellett sokat keresnem a testvérpárt, mert Alexa-t szinte azonnal kiszúrtam. Hogyan is kerülné el az én figyelmemet, ha szinte minden pasi abba az irányba nézeget? Szerintem David alábecsüli a húgát, nem is kicsit. 
A vacsora kész szenvedés volt. Próbáltam Alexa látványát száműzni a tudatomból, de ahogy ránéztem, azonnal beugrott a kép, amikor meztelenül feküdt az ágyamban. Mondanom sem kell, hogy ez nem volt egészen odavaló gondolat. De David látszólag semmit sem sejtett a helyzetből. Én pedig próbáltam udvariasan kérdezgetni Alexa-t. Elvégre is azért voltunk ott. 
Vacsora után Alexa kitalálta, hogy szórakozni akar. Ehhez azonban David-nek is volt néhány szava. De Alexa-t semmivel sem sikerült meggyőznie, hogy menjen vele haza, így felajánlottam, hogy majd én hazajuttatom. Természetesen nem egészen önzetlenül tettem ezt. Viszont David valószínűleg ártalmatlannak titulált, mert ezután már egy normális ellenérve sem volt. 
Ezután David elindult haza, mi pedig az én házam felé vettük az irányt. Tekintve, hogy ezúttal nem maradhat egész éjjel Alexa, ezért nem sok vesztegetni való időnk volt. 
Otthon a szüleimmel ezúttal sem találkoztunk. Anyám valószínűleg aludt vagy éppen azon gondolkozott, apám melyik szeretőjével van. De még ez sem tudta elvenni a kedvem. 
Alexa-val nagyjából hajnali kettő körül értünk oda a házukhoz, ott viszont csak egy arcra puszi volt a búcsúzkodás. Úgy gondoltuk, ez még belefér a baráti kapcsolatba. Baráti, na persze...

Alina szemszög:
Miután gyorsan magunkra kapkodtuk a ruháinkat, elindultunk lefelé a nappaliba, hogy szembenézzünk a barátnőmmel. 
Britney a fotelben ült, mi pedig vele szemben helyezkedtünk el a kanapén. Paul megfogta a kezem és kicsit meg is szorította, hogy érezzem, mellettem áll. Őszintén szólva nem igazán szerettem volna, ha így derül ki a dolog. De nem lehet mindig szerencsém. Mondjuk még mindig jobb, hogy Britney látott meg minket, mintha anya tette volna. Akkor aztán nem magyaráznám ki magam egy könnyen. 
Britney látszólag még mindig teljesen sokkban volt, mert beletelt néhány percbe, mire megszólalt. Egészen addig csendben ültünk és várakoztunk. 
- Ti... mégis mióta? Hogyan? És... és Adam? - Kérdezte a barátnőm zavartan. A tekintete folyamatosan köztem és Paul között járt. Mintha ebből bármit is meg tudna fejteni. Aztán mintha csak eszébe jutott volna még valami, folytatta. - És Ma... - Kezdte volna a kérdést, de megráztam a fejem, hogy ez nem a legjobb ötlet. Inkább gyorsan válaszoltam, mielőtt újabb kínos helyzetbe kerülnék.
- Aznap találkoztunk, amikor kimentem a temetőbe. Már korábban is találkoztunk, de nem igazán ismertük egymást. Viszont aznap jól elbeszélgettünk. Aztán az azutáni napokat szinte mind együtt töltöttük és beszélgettünk meg ilyenek. Adam nem keresett, úgyhogy ez nem volt akadály. Az egyik nap elcsattant egy csók, azóta pedig minden más. Paul szeret engem és én is őt, viszont addig nem vállalhatjuk fel a kapcsolatunkat, amíg Adam-mel járok. Addig amíg ezen nem változtatok, csak titokban tudunk találkozni. Ma is csak azért jött át, mert én kértem rá. Úgy gondoltam, hogy sokáig távol lesztek majd, de tévedtem. Tényleg, anyát hol hagytad? - Kérdeztem mintegy mellékesen. 
- Hát ez... nem néztem volna ki belőled, Alina. Nem fogok prédikációt tartani az erkölcsökről, mert nem lenne túl hiteles. De Adam szeret téged. Arra gondoltál, mit fog ahhoz szólni, hogy csak úgy ott hagyod? Egyáltalán mit mondasz neki, miért dobod?
- Figyelj, ha ez az Adam tényleg szeretné, ahogy állítja, akkor az a minimum, hogy keresi. És nem csak akkor, amikor olyan kedve van vagy hetente. Amióta velem van Alina, boldognak tűnik. Vagy szerinted nem az? Őszintén nekem cseppet sem tűnt annak, amikor először találkoztunk évek után. A barátjának fogalma sincs arról, hogy mit hagy veszni azzal, hogy nem törődik Alina-val. Nem fogom magam mentegetni, tudtam, hogy van barátja. Ennek ellenére azon voltam, hogy elcsábítsam őt. És ez nem azért sikerült, mert egy erkölcstelen lotyó lenne vagy bármi hasonló, hanem azért, mert én talán többet adhatok neki, mint a drágalátos barátja. Ki tudja, most is hol van, vagy mit csinál. - Britney tátott szájjal hallgatta végig Paul monológját. Szerintem azon gondolkozott, hol tudna belekötni, de úgy tűnt, nem talál fogást. 
- Ha tényleg boldogok vagytok, akkor nem állok az utatokba. Alina tényleg megérdemli. És őszintén remélem, hogy te jobban bánsz vele, mint az a... Szóval, csak azt akarom mondani, hogy támogatlak titeket és ha kell, fedezlek. - Mosolyodott el Britney. Tulajdonképpen sohasem szerette Adam-et nem tudom miért és szerintem örült annak, hogy végre tehet valamit ellene. Éppen kapóra jött neki, hogy leleplezett minket. 
Miközben ezen agyaltam, megszólalt a csengő. Britney már majdnem fel is állt, de a fejemmel nemet intettem neki, mondván, hogy majd én megyek. Elvégre mégis csak az én házam. Egy gyors csókot leheltem Paul ajkára, majd elindultam megnézni, ki a vendégünk.
Mikor kinyitottam az ajtót, úgy meglepődtem, hogy csodálom, amiért nem sápadtam le teljesen. Adam állt kissé feszengve előttem. Azt nem tudtam, mit kereshet ott, de azt igen, hogy nagyon nem örültem annak, amiért találkozik Paul-lal. Na, nem mintha annyi eszem lenne, hogy bármi félreérhetőt teszek, amíg itt van, de sohasem lehet tudni, mi az az apró kis gesztus, ami elárul. És nem igazán szerettem volna ezt tesztelni. Viszont Adam hivatalosan a barátom volt, tehát nem küldhettem csak úgy el. Így hát kénytelen voltam beinvitálni. 
Miközben a nappali felé haladtunk, elmondta az érkezésének az okát, miszerint bocsánatot szeretne kérni. Azzal azonban nem számolt, hogy nem egyedül vagyok. 
Paul amikor meglátott minket, kérdőn tekintett rám, én pedig erre csak megvontam a vállam. Hiszen én sem tudtam, miért épp most jött el bocsánatot kérni. Britney ajkán egy pillanatig mosoly húzódott. Persze, ő rendkívül élvezte ezt a helyzetet. Imádta nézni, amikor Adam éppen próbálja magát valamiből kimagyarázni. Egyszer tényleg ki kell derítenem, miért haragszik ennyire rá. Mert biztos vagyok abban, hogy nem ok nélkül teszi. 
A csend már kezdett egyre kínosabb lenni, ezért gyorsan bemutattam egymásnak a két fiút. 
- Kicsim, sajnálom, amiért olyan bunkó voltam legutóbb. De régen töltöttünk már el kettesben egy kis időt. Tudom, hogy ezért én vagyok a hibás, szóval ne haragudj. Fogalmam sincs, miért akadtam ki annyira, de ígérem, hogy ez nem fordul többet elő. - Ebben nem vagyok biztos. Gondoltam magamban. 
- Talán azért, mert nem bírod elviselni, hogy inkább nekem segít, minthogy veled legyen. - Vetette oda Britney Adamnak foghegyről. Erre persze a drága barátomnak sem kellett több. Azonnal nekiálltak veszekedni. 
- Remélem, hogy egyszer majd visszakapod azt, amit velem tettél, te szemét! - Kiabálta Briney, majd elviharzott. Mi pedig mind a hárman lefagyva néztünk utána.

Matthew szemszög:
Vasárnap délelőtt kipihentem ébredtem. Nem igazán tudtam otthon levezetni az energiámat, ezért kitaláltam, hogy elmegyek futni. Aközben pedig még gondolkozni is volt időm. Hogy min? Nos, ez nem valami nagy rejtély. 
Egyrészt az foglalkoztatott, hogy mit tegyek a fogadással és értelemszerűen Alina-val kapcsolatban. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem foglalkoztat, de látszólag ő nem nagyon töri magát, hogy megtaláljon. Legalábbis az utolsó találkozásunkkor, amikor éppen a barátjával enyelgett a parketten, ezt szűrtem le. De aztán eszembe jutott, hogy korábban azt mondta, nem szereti őt, csak nem akarja megbántani. Mekkora hülyeség ez. Ha kiderül, hogy megcsalta, akkor sem lesz rózsásabb a helyzete, sőt, még inkább magára haragítja az exét. Már pedig az nem egy jó ötlet. 
Viszont, még ha neki is állnék újra a keresésnek, hogyan találhatnám meg? Már ha egyáltalán ez lehetséges. Amikor kerestem, szinte sohasem bukkantam rá. Amikor viszont nem számítottam a találkozásra, felbukkant. Ez pedig enyhén szólva is frusztráló tud lenni. Főleg ha arra gondolok, amikor együtt voltunk... Na jó, be kell fejeznem az ábrándozást.
A másik problémámat úgy hívják, hogy Alexa. Jól néz ki és jól szórakozunk együtt, de attól tartok, hogy ez hosszútávon nem fog működni. Nekem nem való ez a szerelem dolog. Az viszont kérdéses, hogy idővel nem bolondítom e magamba. Már pedig ha így lesz, annak nem lesz túl jó vége. Az, hogy gyakran összejárunk, nem jelenti azt, hogy bármi komolyat szeretnék tőle. Főleg nem kapcsolatot. Még a hideg is kiráz, ha erre gondolok. 
Miután fizikailag kellően kifárasztottam magam, elindultam hazafelé. 
Otthon leültem a tévé elé é elkezdtem váltogatni a csatornákat, hátha találok valamit, ami leköt. Ez azonban nem jött össze, ezért elővettem a laptopomat és megnéztem, mi történik az interneten. De ebbe is hamar beleuntam. 
Időközben Alexa küldött egy sms-t, hogy nem tudunk ma találkozni, mert valami családi programot szerveztek a szülei. Komolyan nem értem, hogyan bírják. Ennyi időt együtt tölteni... Ideg összeroppanást kapnék, ha nekem kellene ennyit együtt lennem a szüleimmel. De komolyan. 
Estére viszont nem sok ötletem volt. Úgy döntöttem, hogy ha már úgy sem tudom hasznosan eltölteni az időmet, akkor szerzek egy újabb trófeát. Ebben jó vagyok. Legalábbis senki sem panaszkodott még, aki megfordult az ágyamban. És ezt most nem az egom mondatja velem.
Mivel nem vágytam a dobhártyaszaggató zenére, ezért inkább a szokásos kávézó felé vettem az irányt. Bíztam abban, hogy a szerencse ismét mellém áll és sikerül valami dögös csajt felszednem. 
Miután odaértem és sikerült asztalt kerítenem, elkezdtem nézegetni a felhozatalt. Annyira nem volt vészes, viszont senki sem volt, aki kicsit jobban felkeltette volna az érdeklődésemet. Egy idő után ezért már unottan nézegettem a társaságot. Egészen addig, amíg fel nem bukkant Alina barátja, akivel a diszkóban láttam. Ezután persze újra minden figyelmemet a kávéház pásztázására fordítottam. Hiszen ha a srác ott volt, akkor volt esély arra, hogy Alina is megjelenhet. Nos, kicsit elszámítottam magam, mivel Alina nem bukkant fel. Helyette viszont egy szőkeség tipegett oda a sráchoz. De amin a legjobban meglepődtem az volt, hogy a cicababa rögtön le is smárolta. 
Alina azt mondta, hogy a pasija fülig szerelmes belé, de nem úgy tűnt, mint aki nagyon ellenkezik a szőkeséggel szemben. Mik ki nem derülnek...

Alina szemzög:
- Ez meg mi a franc volt? - Kérdeztem dühösen Adam-től. Mindig is tudtam, hogy valami történt közöttük, de Britney nem volt hajlandó soha elmondani. Adam-től pedig őszintén szólva sohasem kérdeztem. 
- Mégis honnan kellene tudnom? - Vágott vissza Adam. na persze, tudhattam volna, hogy semmit sem fog mondani. - Miért nem kérdezed meg az ostoba barátnődet, hm? Neki úgy is jobban hiszel, mint nekem! - Adam ezzel a kijelentésével végérvényesen elásta magát nálam, mint barát. 
- Na idefigyelj, te felfuvalkodott hólyag! Már nem egyszer megkérdeztem Britneyt és sohasem volt hajlandó elmondani semmi. Ebből arra következtettem, hogy téged próbál védeni. De fogalmam sincs, mit műveltél vele. Azt viszont még egyszer meg ne halljam, hogy ostobának nevezed őt vagy bármilyen más sértést! Most pedig takarodj innen és egy szót sem többet! - Adam néhány percig csak tátott szájjal, szótlanul méregetett először engem, majd Pault. Gondolom annyira nem volt hülye, hogy azt higgye, Paul szótlanul fogja nézni, ha elkezd erőszakoskodni. Már így is éreztem, hogy a mellettem álló Paulból csak úgy árad a düh. Ezt valahogy meg tudtam érteni.
Végül Adam további parádézás nélkül, szótlanul távozott. Én pedig csak ott álltam, mint egy idióta és próbáltam rájönni, hogy mégis mi történt az előbb. 
- Shh... - Suttogta Paul, majd szorosan magához ölelt. Egészen addig fel sem tűnt, hogy sírok. 
Paul estig maradt és próbált vigasztalni, hogy minden rendben lesz. Valójában semmi sem volt rendben. Éreztem, hogy Adam-et attól függetlenül, hogy hűtlen voltam hozzá, mindenképpen elveszítem. Egyszerűen eltávolodtunk egymástól és kezd egyre inkább elmérgesedni a kapcsolatunk. Ennek pedig minél előbb véget kell vetni.
De hiába tudtam, mi lenne a helyes döntés, egyszerűen képtelen voltam rászánni magam a cselekvésre. 
Britney este nyolc körül ért haza. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy nem festett túl jól. Úgy tűnt, hogy sikerült kicsit felütni a garatra. Szerencsére a járása és a beszéde még nem volt annyira vészes, ezért magától hazatalált. Amikor észrevettem, éppen a lépcsőn igyekezett felfelé a szobájába. 
- Te meg hol a fenében voltál? Többször is próbáltalak hívni, de ki voltál kapcsolva! - Britney kicsit meglepődve nézett rám, majd teljesen váratlanul sírva fakadt és lerogyott az egyik lépcsőfokra. 
Amikor már úgy láttam, hogy kezd kicsit megnyugodni, megkérdeztem tőle, hogy mi a baja Adam-mel. Erre ő annyit válaszolt, hogy menjünk be a szobába és elmond mindent. Először nem nagyon hittem ezt el neki, de semmi ellenérvet nem tudtam felhozni a kérése ellen. Ráadásul nem akartam kockáztatni, hogy a sürgetés miatt nem zárkózik e el ismét a téma elül. Így kénytelen voltam a drága barátnőmet bekísérni a szobámba. Amint leültünk, elkezdett mesélni.
Elmondta, hogy évekkel ezelőtt ismerkedtek meg. Adam kedves volt hozzá mindig és segített neki, ha arra volt szüksége. Egy nap rájött, hogy sokkal többet érez Adam iránt. Britney azt is elmondta, hogy látszólag Adam is ugyanígy érzett iránta. Egy ideig jól elvoltak együtt, majd Adam váratlanul bejelentette, hogy véget akar vetni ennek a kapcsolatnak, amely számára sohasem jelentett semmit a kihíváson kívül. A barátnőm pedig szörnyen csalódott volt. Ezt teljes mértékben meg tudtam érteni. Hiszen gyakorlatilag tálcán kínálta fel a szívét Adam-nek, aki egyszerűen csak kihasználta. Ezt valahogy annyira nehéz volt elhinni Adam-ről, de mégis ott motoszkált bennem a kérdés, hogy vajon én több vagyok e egy játéknál a számára. Hiszen, mint a barátnőm példájából kiderült, Adam képes hosszabb ideig félrevezetni az embert. 
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy szinte fel sem tűnt Britney távozása, amíg be nem csukta maga mögött az ajtót. De ezután is végig Adam járt a fejemben. 
Vasárnap egész nap borús hangulatom volt. Ez az egész ügy annyira lehetetlen volt. Egyszerűen nem tudtam, mit higgyek el és kinek. Adam-et nem úgy ismertem, mint egy nőcsábászt, viszont abban is biztos vagyok, hogy ilyeneket Britney soha nem állítana alaptalanul. Ráadásul az a fájdalmas tekintete, miközben mesélt... Kizárt dolog, hogy mind csak átverés legyen. 
Vasárnap estére elhatároztam, hogy véget vetek ennek az egész cirkusznak. És azt is eldöntöttem, kinek kell mennie. Mert nyilván nem vagyok annyira hülye, hogy Britneyt és Adam-et továbbra is magam mellett tartsam.

Kate szemszög:
Komolyan azt hiszi Matthew hogy megszabadulhat tőlem? Ennyire nem ismer? Eszem ágában sincs lemondani róla. Nem azért küzdöttem eddig ilyen keményen érte. Mert egyáltalán nem volt egyszerű magam mellett tartani. Még egy nyavalyás gyereket is kitaláltam, de rá semmi sem hat. Ha komolyan azt gondolja, hogy ezek után soha többé nem lát, nagyon téved.
Ha magától nem enged vissza az életébe, akkor azt az új kis kurvája bánja. Biztosan azt hiszi az a tökkel ütött, hogy senki nem jött rá, mit művel a barátja pici húgával. De előttem semmi sem marad titokban, ami vele kapcsolatos. Hogy miért nem mondom el David-nek? Nos, ez is megfordult a fejemben, de az a helyzet, hogy így túl egyszerű lenne. Azt akarom, hogy nagyot szóljon, amikor kiderül az igazság. Utána pedig majd szépen megjelenek Matthew-nál, akinek nem lesz más választása, minthogy újra velem legyen. Addig is el kell viselnem, hogy mindenféle nőcskét haza cipel. 
Hétfőn a kis barátnőjével együtt beültek egy kávézóba. Matthew valamiért elég gyakran megfordul ott. Pedig régen biztosra veszem, hogy nem járt oda, de mindegy. Úgy ültem, hogy rendesen lássam Matthew-t, de ő ne vegyen észre engem. Ez sikerült is. 
Úgy tűnt, hogy a kislányt nem igazán érdekelte a lebukás veszélye, mert nem győzte abbahagyni Matthew csókolgatását. Ez egészen addig ment, amíg hirtelen Matthew testtartása meg nem változott. A lány értetlenkedve nézett rá, Matthew pedig valamit mondott neki, mire a lány is abba az irányba nézett, mint ő. Ezután pedig csalódottan fordult vissza Matthew-hoz és valószínűleg kérdésekkel bombázta. Matthew azonban nem fordult felé, továbbra is ugyanabba az irányba nézett. Azt nem tudtam, hogy mit látott, mivel abból a szögből, ahogy ültem, az a rész takarásban volt. 
Egy kis idő múlva egy pár sétált feléjük. Gondolom éppen távozni akartak. Aztán a lány észrevette Matthew-t és megtorpant. Az arcán a csodálkozás, a félelem és az öröm keveréke tükröződött. Ez pedig felkeltette az érdeklődésemet. Matthew szinte azon nyomban felállt, mihelyt a lány csak néhány lépésre volt tőle. Oda lépett hozzá és két puszival és egy öleléssel üdvözölte. Mintha már ismernék egymást. Ezt a lányt viszont még életemben nem láttam. De azt meg kell hagyni, hogy gyönyörű. Sajnos. A lány barátja furcsán méregette Matthew-t, de nem szólt egy szót sem.
Miután Matthew elhúzódott az ismeretlen lánytól, az megpróbált újra nyugodt arcot felölteni magára, de ez nem sikerült teljesen. Az egészben az volt a legidegesítőbb, hogy nem tudtam, mi köze van az én barátomhoz. Ezután a lány gyorsan bemutatta a barátját, majd Matthew is a kis ágymelegítőjét. Egy ideig csak álltak és nézték egymást, majd a lány barátja mondott valamit a lánynak, mire az bólintott és elindultak. 
Aztán Matthew megfogta a lány csuklóját. Valamit súgott a fülébe. Erre ő csak megrázta a fejét és ment tovább. Matthew pedig úgy tűnt, hogy kővé dermedt. A vele lévő lány elkezdett beszélni hozzá, de ő csak megrázta a fejét, adott pénzt a csajnak és elment. Vajon mi történhetett? 
Annyira idegesítő, hogy arról az ismeretlen csajról az ég világon semmit sem tudok. De a legrosszabb Matthew viselkedése volt. Még sohasem csinált ilyet. Ez pedig nem volt jó jel. Minden esetre tekintve, hogy a lánynak barátja van, ezért nem jelenthet veszélyt rám. Így inkább azon gondolkoztam, hogy David pici húgicáját hogyan tüntessem el a képből. 
Szép lassan össze is állt a tervem. Már csak a kivitelezést kellett valahogy megoldani...

David szemszög:
Abban bíztam, hogy ha végre hazatér a húgom, Alexa, akkor ismét sok időt töltünk el, mint régen. Azonban be kell látnom, hogy nagyot tévedtem. Már felnőtt és ha nem velem szeretné tölteni az idejét, akkor ebben nem akadályozhatom meg. Pedig szeretném, ha újra sikerülne közel kerülnünk egymáshoz. Régen minden titkunkat megosztottuk egymással, de ma már ez lehetetlen. Ahhoz túlságosan is eltávolodtunk egymástól. 
Ha tudná a titkomat, most biztosan kinevetne. Nekem viszont éppenséggel nincs nevethetnékem emiatt. Sőt, inkább félek, mi lesz akkor, ha kiderül. De ugyanakkor nyomaszt is a tudat, hogy senkivel sem oszthatom meg. Ez pedig nem olyan típusú, mint mondjuk, hogy nem vettem csokit a húgomnak, pedig kért és inkább nem mondok semmit, nehogy eszébe jusson. Nem, ez annál sokkal rosszabb. 
Többször megpróbáltam már elmondani Matthew-nak, de aztán az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Mégis hogyan lennék képes a szemébe nézni azután, hogy bevallok mindent? Képes lenne egyáltalán a közelemben maradni? Ő az egyetlen, akiben megbízom a húgomon kívül. Igaz, hogy Matthew sokak szerint egy teljesen megbízhatatlan idióta, akit a farka vezet, de ők nem ismerik. Valójában csak így próbálja felhívni magára a szülei figyelmét, akik magasról tesznek arra, mi van a fiúkkal. A csajok pedig éppen úgy kihasználják, mint Matthew őket. 
Az viszont nem tudom, hogy inkább aggaszt vagy megnyugtat, hogy Matthew végre találkozott valakivel, aki talán komolyabban is felkeltette az érdeklődését. A baj csak az, hogy a lány nevén kívül semmit sem tud. Ez az Alina olyan, mintha egy szellem lenne. Egyszer feltűnik, utána pedig bottal ütheted a nyomát. Ez az egész fogadás pedig... Igazából nem tudom, mit gondoljak. Őszintén kíváncsi vagyok erre a lányra, mert már elég sokat hallottam róla. Akkor talán megérteném, hogy miért ilyen fontos Matthew-nak, hogy megtalálja. 
A gondolataimból a telefonom csörgése rázott vissza a valóságba. Gyorsan megnéztem, ki keres. Adam volt az. Amióta ő volt a beugró unokatesó, azóta többször is találkoztunk és elég jóban vagyunk.
- Tudnánk találkozni? - Kérdezte kissé ingerülten. Ebből már tudhattam, hogy baj van. Ha fogadnom kellett volna, akkor azt mondtam volna, hogy megint a barátnőjével balhézott, akit egész véletlenül szintén Alina-nak hívnak.
Az a csaj nem normális, ha egy ilyen sráccal így bánik. Mert Adam tényleg szereti őt. Vagyis az elején tényleg szerette, de hogy most mit érezhet, fogalmam sincs. Ő is legalább annyira össze van zavarodva, mint én. És akárhogy próbálunk megoldást találni, sehogyan sem sikerül. 
- Most éppen nincs semmi dolgom.
- Át tudnál jönni? Nincs itthon senki, úgyhogy nyugodtan tudunk beszélni. 
- Éppenséggel nem tűnsz túl nyugodtan. - Jegyeztem meg, mire egy morgás volt a válasz a vonal másik végéről.
- Most akkor jössz vagy nem?
- Negyed óra és ott vagyok. 
Köszönés nélkül letettem a telefont, majd felvettem a cipőmet, megkerestem a kulcsomat és már otthon sem voltam. Út közben azonban ismét elgondolkoztam. Ezúttal azonban azon, hogy miért futok rögtön, ha Adam-nek szüksége van rám. Mert ezt teszem minden egyes alkalommal. De ha nekem van szükségem rá, nem ér rá. Nem értem. De mindig azt mondogatom magamnak, hogy neki nehezebb ez a helyzet és időt kell adnom neki. 
Amikor odaértem a házukhoz, megnyomtam a csengőt és szinte abban a pillanatban már nyílt is az ajtó. 
- Végre itt vagy. - Mondta egy szerény mosollyal az arcán, miközben becsukta az ajtót. 
- Mindig itt vagyok, ha szükséged van rám. - Válaszoltam szórakozottan, mire ő lassan megcsókolt.

2013. augusztus 31., szombat

Szünet

Drága Olvasóim! Ahogyan azt a cím is mutatja, a blog egy ideig szünetelni fog. Amint azt észrevehettétek Ti is, néhány hete már nem volt új fejezet. Ennek az az oka, hogy egyszerűen nem tudom leírni rendesen, amit szeretnék. A másik ok pedig az időhiány. Jön a suli, úgyhogy még kevesebb időm marad az írásra, de nem zárom be a blogot. Csak egy kis időt szeretnék, amíg összeszedem magam és lesz megírva előre egy-két fejezet, hogyha esetleg el is maradok, ne kelljen ismét hetekig várni.
Remélem, hogy megértitek és a szünet után is olvassátok a történetet!

Besos, Elizabeth Angel

2013. augusztus 4., vasárnap

7. fejezet - Titkos kapcsolatok

Hola! Ismét eltelt egy hét, így hát megérkeztem a következő fejezettel. Remélem, hogy tetszeni fog nektek. A véleményeteknek pedig örülnék... Kellemes olvasást!

Besos, Elizabeth Angel


7. fejezet - Titkos kapcsolatok

Hellobello Világ! Már hiányoltatok, ugye? Biztos vagyok ebben. Tudjátok mi jobb annál, ha megkapod azt, amit akarsz? Az, ha mindezt titokban kell csinálni. Ettől valahogyan minden sokkal érdekesebb lesz. Sokkal jobban oda kell figyelni mindenre, de megéri az árát, nemde? Ez kicsit olyan, mintha tiltott gyümölcsre fájna a fogad. Az egész helyzet annyira izgató és játékos. Mintha újra kisgyerek lennék és csak egy játékot játszanék a barátokkal. Csakhogy ezúttal élesben megy a valós életben. Mint már tudhatjátok, a következmények nem nagyon érdekelnek. Úgy élem az életemet, ahogy jó nekem. Már pedig ezt most kifejezetten élvezem. Na de most megyek, mielőtt lebuktathatnám magam. Jót ne halljak felőletek! 

xoxo A Győztes

Alina szemszög:
- El tudod képzelni, hogy eljött hozzám és körülbelül két-három mondat után lelépett, mert állítólag dolga van? Fogalmam sincs, mi van vele, de elegem van belőle! - Már vagy öt perce folyamatosan panaszkodtam Paulnak, aki csendben meghallgatott. Pedig nyilván voltak más elképzelései, miről beszélhetnénk. 
- Figyelj, ez a srác egy idióta. Fogalma sincs arról, mit veszíthet. Még szerencse, hogy én tudom. - Mosolygott önelégülten. Nem tudom, miért, de ez valahogyan megnyugtatott. Ő legalább tényleg ott van velem. 
- Mit csinálunk ma? - Kérdeztem vidáman. Bár volt néhány ötletem, mire gondolhat Paul.
- Hm... Mit szólnál ahhoz, ha elmennénk hozzám és ott folytatnánk... a beszélgetést? - A kaján vigyor az arcán elárulta, hogy terve szerint nem sokat fogunk beszélni, ahogyan eddig sem. Nekem pedig egyáltalán nem volt ellenemre a dolog. 
Néhány perc múlva már ott álltunk Paulék házának a bejáratánál. Ő éppen a kulccsal vacakolt, amiért elkezdtem cukkolni. Elég vicces volt, ahogy egyik kezével az ajtót próbálja kinyitni, a másikkal pedig a derekamnál fogva próbált meg maga mellett tartani. Szerencsére egy kis szerencsétlenkedés után sikerült kinyitnia. 
Amikor beléptünk és becsukta mögöttem az ajtót, hirtelen nekinyomott annak. A két kezét a derekam mellé tette két oldalt és szinte teljesen összeért a testünk annyira közel állt hozzám.
- Amiért így kigúnyoltál, meg kell, hogy büntesselek. - Szinte már az ajkamba suttogta a szavakat. Éreztem, ahogyan kifújja a levegőt. 
- És mégis hogyan? - Kérdeztem mézes-mázos hangon. 
- Hm... Azt majd még út közben kitalálom. - Egy gyors csókot lehet az ajkamra, majd felkapott a vállára és elindult a szobája felé.
- Hé, tegyél le, te állat! - Kiabáltam rá, de nem sikerült túl komolyra, mert elnevettem magam. 
Amint beértünk a szobájába és sikerült újra két lábon állnom, azonnal letámadta az ajkaimat. Olyan szenvedélyesen csókolt, mint eddig talán soha. A kezei elkezdtek a testemen barangolni, majd végül a ruhám cipzárjánál állapodtak meg. Szinte kínzó lassúsággal húzta le a cipzárt Paul, hogy az őrületbe kergessen. Közben pedig "csak véletlenül" ért szinte folyamatosan hozzá a bőrömhöz. Amikor végre sikerült végrehajtania ezt a meglehetősen bonyolult műveletet, egy lépést hátrált, majd a ruhám a földre hullott. Így már csak a fehérnemű takarta el a testem.
- Gyönyörű vagy. - Suttogta kissé rekedtesen, majd újra megcsókolt. Én pedig elkezdtem a pólóját felfelé húzni. Így folyamatosan kirajzolódott a kidolgozott felsőteste, amely minden alkalommal ámulatba ejt. Amikor megszakítottam a csókunkat, hogy áthúzzam a feje fölött a pólóját, felhorkant.
- Hé, csigavér, kislány. Előttünk az egész éjszaka. - Nevetett fel. Én pedig ahelyett, hogy bármivel visszavágtam volna, egyszerűen csak megcsókoltam és ezzel sikerült elhallgattatnom.

Matthew szemszög:
A tervem sikeres végrehajtása után úgy döntöttem, hogy ezt meg kell ünnepelnem. Hála az égnek, na meg persze a hihetetlen észjárásomnak megszabadulok Kate-től. Ennél jobban nem is sikerülhetett volna a nap. Ennek örömére úgy döntöttem, hogy ideje lenne felszedni valakit. Egyedül nem az igazi az ünneplés. 
Néhány perc sétálás után ismét a szokásos kávézóban kötöttem ki. Már szinte kezd a törzshelyemmé válni. Ennek ellenére eddig nem sok jó élménnyel gazdagodtam az ott eltöltött idő alatt. De ezt a kellemetlenséget igyekeztem elfelejteni. 
Leültem az egyik asztalhoz, majd elkezdtem pásztázni a "tömeget". Valószínűleg nem az volt a legforgalmasabb napjuk, de ennek ellenére azért akadtak dögös csajok. Miattuk pedig már megérte oda menni. 
Miután megkaptam az első italomat, tovább nézelődtem és próbáltam szűkíteni a kört. Több, mint valószínű, hogy sokkal tovább legeltettem a szemem néhányukon, mint az illik, de cseppet sem érdekelt. Aztán amikor kinyílt az ajtó és hátrafordultam, szinte leesett az állam. Egy igazi bombázó lépett be. 
A ruhája nem sokat fedett a testéből, de ahhoz elég igényes volt, hogy ne tűnjön egy egyszerű kurvának. Az alakja így távolról nézve szinte hibátlan. Az arcát leszámítva szinte tökéletes más volt külsőre Alina-nak. Nekem természetesen ez éppen elég volt. Ahogyan egyre közelebb lépett, egyre szemtelenebbül időzött el a szemem egy egy testrészén. De ezzel nem voltam egyedül. Ugyanis elég feltűnő jelenség volt ahhoz, hogy az ott tartózkodó férfiak figyelmét magára vonzza. 
Aztán megállt az asztalom mellett és a gyönyörű ajkait mosolyra húzta. Ez volt az a pont, ahol végképp eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, megszerzem. 
- Leülhetek? - Kérdezte ártatlanul. Na persze, ő és az ártatlanság. Valahogyan nem fért meg egymás mellett a kettő, de ezt inkább nem tettem szóvá, nehogy elüldözzem. 
- Természetesen. - Mosolyogtam. A pincér szinte azonnal odajött hozzánk és ő is végigmérte a társaságomban lévő hölgyet. Szegény srác annyira elbambult, hogy már nekem kellett rászólnom, hogy ideje távoznia. Ő persze rákvörös fejjel ezt meg is tette. A lány pedig halkan kuncogott. 
- Elképesztően nézel ki. - Bókoltam.
- Tudom. - Válaszolta mosolyogva. - Tudod, gyakran mondják ezt. Nem is értem, hogy miért. - Úgy tett, mintha tényleg nem tudná. Őszintén szólva nem szeretem a buta csajokat. Azt meg pláne nem, a hülyének tettetik magukat. 
- Valószínűleg azért, mert ez így van és ezt te is pontosan tudod. 
- Oh... - Kicsit meglepte a válaszom. Talán nem számított arra, hogy így reagálok a kijelentésére. - Úgy tűnik, téged nem az ártatlan kislányok érdekelnek. - Bólintottam, majd közelebb hajoltam hozzá.
- Tudod, jobban szeretem a szenvedélyes lányokat. - Magyaráztam kihívóan és rákacsintottam. Ezután pedig rendesen visszaültem a helyemre.
- A nevem Alexa. - Mutatkozott be.
- Matthew vagyok és nagyon örülök a találkozásnak.
- Hát még én. - Mosolygott. 
Ezután rendeltünk még néhány italt és beszélgettünk teljesen lényegtelen dolgokról. De egy idő után már nem tudtam visszafogni magam. Közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Ő pedig semmi jelét nem mutatta az ellenállásnak, hanem visszacsókolt. Nem szívesen szakadtam el tőle, de valahogyan muszáj volt oxigénhez jutnom, mert már szinte megfulladtam a hiányától.
- Mi lenne, ha máshol folytatnánk... az ismerkedést? - Kérdeztem kissé tétován. Annyira még nem ismertem, hogy megállapíthattam volna előre, beleegyezik-e. De szerencsére ezt tette. 
Kézen fogva hagytuk el a helyet, majd elindultunk a házam felé. Út közben alig bírtam türtőztetni magam, hogy neki ne essek, de valahogyan azért sikerült. A házba belépve viszont szinte azonnal egymásnak estünk.

Alina szemszög:
Hétfőn reggel pechemre éppen belefutottam anyába, amikor délelőtt hazaértem. Enyhén szólva sem örült annak, hogy egész éjszaka máshol voltam a tudta nélkül. Na, nem mintha eddig nem tettem volna ezt. De amióta Adam-mel vagyok, azóta úgy figyel, mint azelőtt soha. Olyan, mintha nem is érdekelte volna eddig, hogy minden héten más pasi ágyában feküdtem volna, de Adam-hez nem akar elengedni. Ha tudná, hogy nem is vele voltam, hanem egy másik pasival. 
Ahogyan elképzeltem, milyen arcot vágna, ha megtudná, hogy Adam mellett Paullal is találkozgatok, nehezen tudom visszatartani a nevetést. Sokan a viselkedésem miatt ribancnak néznek. Egészségükre! Ők semmit sem tudnak rólam, úgyhogy nem is érdekel a véleményük. Viszont a családomból már csak anya maradt, így azért ügyelek arra, hogy ne marjam el magam mellől teljesen. 
Szerencsére sikerült megnyugtatnom azzal, hogy az egyik barátomnál aludtam csak. Mondjuk, ez igaz is volt, hiszen Paul nem csak a szeretőm, hanem egy jó barátom is. Az mellékes, hogy egy apró részletet elhallgattam előle. 
Viszont azon el kellett gondolkoznom, hogy anyánál hogyan magyarázom majd ki magam az éjszakai kimaradások miatt. Mert nyilván elég feltűnő, ha egy éjszakát sem töltök otthon úgy, hogy barátoknál alszok, miközben van pasim. Előbb-utóbb neki is leesne, hogy valami nem stimmel. Erről mindenképpen kell majd beszélnem Paullal. 
Mintha csak megérezte volna, hogy rá gondolok, elkezdett csörögni a telefonom. Ő hívott.
- Szépségem, illik köszönés nélkül lelépni? Nem csak az alkalmi ágymelegítőd vagyok. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem így gondolod. - Próbálta sértődötten előadni, de éreztem a hangján, hogy közben mosolyog. 
- Majd kiengesztellek ezért valamivel. - Erre a kijelentésemre felnevetett. - Most mi van? Egyébként pedig beszélnünk kellene.
- Semmi, semmi, csak lenne néhány remek ötletem a kiengesztelést illetően. 
- Ezt rögtön gondoltam. Perverz. - Nevettem.
- Na, de miről is lenne szó? Valami baj van?
- Nem, még nincs baj, de jó lenne, ha tudnánk találkozni. Lehetőleg délután.
- Mi az, már nem bírod ki estig? Ennyire telhetetlen vagy? - Kuncogott. - Na jó, gyere háromra hozzám. Vagy van valami kifogásod a helyszín ellen?
- Rendkívül humoros vagy ma, drágám. Ott leszek. Miért lenne kifogásom? Így legalább nem vesztegetjük el a sétálással az időt. 
- Telhetetlen vagy. De azért szeretlek. - Mondta nevetve. Ettől pedig megdobbant a szívem. Azt mondta, hogy szeret. Még ha nem is direkt fejezte így ki magát, de megtett. Kimondta. Ez pedig boldoggá tett. Ahogyan mellette is boldognak érzem magam.
- Tudom. Majd találkozunk nemsokára. - Ezzel le is tettem a telefont.

Matthew szemszög:
Hétfőn reggel arra ébredtem, hogy valaki édeses szuszog mellettem. Amikor oldalra fordítottam a fejem és megláttam a sötétbarna hajkoronát, gondolkozóba estem. Először az jutott eszembe, hogy ismét Alina-val voltam, aztán beugrott az előző éjszaka. A lány nevére viszont nem emlékeztem. Szívás
Óvatosan álltam fel, nehogy felébresszem a még alvó lányt, majd elindultam a fürdőszoba felé. 
Zuhanyzás közben azon gondolkoztam, hogy annak örülnék-e jobban, ha a lány mire végzek elmenne vagy ha maradna. Komoly kapcsolatot nem szerettem volna semmiképpen, mert az nekem nem megy. Különben is az eddigi tapasztalataim nem túl fényesek. 
Viszont nem hagyhattam, hogy ő is eltűnjön egyetlen szó nélkül, mint Alina. Akit azóta sem tudok elfelejteni és akit azóta sem találok. Ez a lány pedig szinte teljesen olyan, mint ő. Akár testvérek is lehetnének. Na jó, azért remélem, hogy nem azok. Enyhén szólva kellemetlen szituáció lenne, ha kiderülne. 
Miután már eleget áztattam magam, elzártam a vizet és kerestem egy törölközőt. A sikeres törölközés után lazán a csípőmre tekertem, majd elindultam a szobámba, hogy keressek valami ruhát. 
A lány - akinek a neve még mindig nem jutott eszembe - éppen öltözködött.
- Oh, szia! - Köszönt meglepetten, amikor észrevette, hogy ott vagyok. A tekintete megakadt a mellkasomon, de ezért éppenséggel nem haragudtam meg. 
- Szia, szépség. - Mielőtt tiltakozhatott volna, közelebb léptem hozzá és megcsókoltam. 
Szerencsémre semmilyen ellenállást nem mutatott, sőt, egyre hevesebben viszonozta. A kezem önkénytelenül is felfedező útra indult a testén. Na, nem mintha előző éjszaka már nem sikerült volna megismerkednem a testével. Már éppen kezdtem volna ismét megszabadulni a szoknyájától, amikor a csókot megszakítva hátrált egy lépést.
- Sajnálom, de mennem kell. Már várnak rám. 
- Szóval van barátod...
- Igen. Nem! Mi? Dehogyis! A családommal találkozom. Úgy volt, hogy ma jövök haza, de már tegnap megérkeztem, szerencsére. - Mosolygott. - Most viszont ideje velük is találkoznom. 
- Mi a teljes neved? Csak ha keresnélek, mert valószínűleg foglak...
- Alexa Light. De egyszerűbb lett volna a telefonszámomat elkérni. - Kacsintott. Bennem pedig egy pillanatra megállt az ütő. Nem, az nem lehet...
- Véletlenül nincs egy David nevű bátyád?
- De. Úgy is volt, hogy ő jön ki elém a reptérre, de erre már nem lesz szükség. Miért, talán ismered? - A francba! Ekkora idióta is csak én lehetek! Lefeküdni a legjobb barátom húgával? Atya világ! Bele sem merek gondolni, ebből mekkora cirkusz lesz.
- Öhm... Ami azt illeti elég jóban vagyunk. Éppen ezért nos örülnék, ha nem mesélnél nekik a velem töltött éjszakáról. Azt hiszem, David nem kifejezetten díjazná.
- Mégis miért lenne az ellen kifogása, hogy lefeküdtem veled?
- Azért, mert ismer. Tudod, elég sokan megfordulnak nálam és többnyire senki sem marad egy éjszakánál tovább. - Egy pillanatra elkerekedett a szeme és látszott rajta, hogy megdöbbent. Talán arra várt, hogy kertelek majd. Az nem én lennék. De aztán sikeresen rendezte a vonásait és egyenesen a szemembe nézett,miközben beszélt.
- Nem kell engem félteni. Hidd el, nem vagyok olyan ártatlan kislány, mint amilyennek hisznek. Évekig egyedül voltam külföldön. Semmit sem tudnak arról, mi történt ez idő alatt. Ráadásul úgy gondolom, hogy elég érett vagyok ahhoz, hogy magam döntsem el, kivel találkozom és kivel nem. Már pedig örülnék, ha nem csak egy egy éjszakás kaland lennék neked.
- Ezzel egyetértek, de akkor is tartsuk titokban. Mostanában kicsit furcsa a bátyád és amíg nem rendeződik minden, addig nem szeretném magamra haragítani.
- Ahogy akarod. - Adott egy csókot. - Ma este találkozzunk ott, ahol megismerkedtünk.
- Nyolcra ott leszek. - Viszonoztam a csókot. 
Aztán Alexa elhúzódott és elment. Én pedig nem tudtam, hogy örülnöm kellene vagy félnem, amiért titkos kapcsolatot akarok David húgával.

Alina szemszög:
Paul-hoz érve, éppen meg akartam nyomni a csengőt, amikor kinyílt az ajtó. Paul megragadta a kezem és behúzott, majd gyorsan becsukta mögöttem az ajtót és nekinyomott.
- Már azt hittem, sohasem érsz ide. - Egy szenvedélyes csókkal köszöntött.
- Ha tudtam volna, hogy ilyen fogadtatásom lesz, jobban sietek. - Mosolyogtam rá. 
- Gyere, a szüleim még nem értek haza, úgyhogy van egy kis időnk kettesben. - Megfogta a kezem és elindult a szobája felé.
- Beszélnünk kellene. - Megtorpant előttem, majd megfordult.
- Az ráér később is. - Mosolygott kajánul. - Azt hiszem, tudok jobb elfoglaltságot annál. 
- Még hogy én vagyok a telhetetlen. - Nevettem. Aztán szó nélkül követtem. 
Nem sokkal később egymás mellett feküdtünk. A fejemet Paul mellkasára hajtottam, ő pedig átölelte a derekamat. Még mindig kicsit zihálva lélegeztünk, de már kezdett a légzésünk visszaállni a normális ütemére. 
- Miről szerettél volna beszélni? - Kérdezte, miközben a szabad kezével a hajammal játszott.
- Arról, hogy ezentúl nem találkozhatunk csak esténként. Anya már így is furcsának tartja, hogy az elmúlt néhány éjszakát barátoknál töltöttem, mert ez nem jellemző rám. Szerintem azt hiszi, hogy Adam-mel vagyok éjjelente. Az viszont elég gáz lenne, ha erről őt is megkérdezné. Úgyhogy mielőtt lebuknánk ilyen kis apróság miatt, inkább változtassunk. Találkozzunk napközben is. De mindig más időben és csak egy-két órát. Úgy senkinek sem fog feltűnni semmi. Legalábbis remélhetőleg. - Paul egy ideig csak csendben emésztgette a hallottakat, mielőtt megszólalt.
- Rendben, viszont akkor nem találkozhatunk sokat itt sem. 
- Ez igaz.
Ezután egy ideig mindketten némán feküdtünk. De nem is volt baj a némaság. Nem volt idegesítő, hanem éppen az ellenkezője. Megnyugtatott, hogy ott lehettem Vele. Kicsit hasonlított a jelenet a szappanoperákban látottakhoz. Na, nem mintha nézném őket, de néha akaratlanul is látom, ha éppen csatornákat váltok a tévén. 
- Paul?
- Hmm?
- Miért jó neked az, hogy titokban velem találkozol? Úgy értem biztosan akadna olyan lányok, akik ezer örömmel ugornának a nyakadba és nem kellene bujkálnotok.
- Szeretek veled lenni. És nem csak az ágybéli teljesítményed miatt, bár az sem egy utolsó szempont. - Elnevette magát. - De te egy rendkívül értékes lány vagy, még ha nem is hiszed. Szeretek veled beszélgetni. Már akkor felfigyeltem rád, amikor Gabe bemutatott. Egyre többet gondoltam rád és nem csak addig, amíg ő élt, hanem azután is gyakran eszembe jutottál. De semmit sem tudtam szinte rólad, így lehetetlen volt, hogy találkozhassam veled, amíg be nem sétáltál a kávézóba. Azonnal tudtam, hogy eljött az én időm. Mivel ha akkor nem lépek, valószínűleg most sem lennénk itt. Sőt, lehet, hogy többet nem is találkoztunk volna azután. Nem tudom, hogy tényleg szerelem e, amit irántad érzek, minden esetre nem fogom hagyni, hogy bárki is elvegyen tőlem. Hacsak te nem akarod. Mert sohasem állnék a boldogságod útjába.

Matthew szemszög:
Alexa távozása után egész nap azon kattogott az agyam, hogy mégis mit csináljak. Érdekelt a lány, nagyon is. Viszont abban nem voltam biztos, hogy nem csinálná-e ugyanazt, amit Kate, csakhogy maga mellett tartson, ha én menni akarok. Egyszerűen ki nem állhatom a kötöttséget. Persze, jó lenne néha találkozgatni vele, mert kétségtelen, hogy az ágyban nagyon jó. De ő mégis csak a legjobb barátom húga. 
Ráadásul Alina-t sem tudom kiverni a fejemből. Úgy érzem, kezdek teljesen begolyózni. Még senki sem érte el azt, hogy hiányozzon vagy hogy egyáltalán gondoljak rá. Neki sikerült, de még sincs sehol. De ha sikerülne megtalálnom, akkor szó nélkül dobhatnám Alexa-t? 
Mi van akkor, ha valami érthetetlen oknál fogva szerelmes lesz belém? Mert az nyilvánvaló, hogy engem ez a veszély nem fenyeget. Mit csinálok akkor? Az biztos, hogy David az életben nem szól hozzám többet. Ez megérné nekem vajon?
Este az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy elmegyek a találkára. Ennyivel úgy éreztem, hogy tartozok Alexa-nak. Viszont megfogadtam, hogy nem fogok többet lefeküdni vele. Persze ez az elképzelés csak addig tartott, amíg meg nem láttam. Nem igazán könnyíti meg a dolgom, az biztos.
Szerencsére legalább nem mászott rám azonnal, ahogy odaértem hozzá. Ettől legalább egy kicsit fellélegezhettem. Aztán elkezdte mesélni, milyen volt az első napja a családjával. Igazából egyáltalán nem érdekelt, de amíg arról beszélt, legalább elterelte a figyelmemet. Közben pedig elfogyasztottunk néhány italt is. 
Miután befejezte a mondókáját, közelebb hajolt, de úgy, hogy láttatni engedte a melleit a mély dekoltázsú ruha alatt. Ezután már csak azt vettem észre, hogy megfogja a kezem és távozunk. 
Szerettem volna azt mondani, hogy csak azért mentem vele, mert ittam. De valójában nem ez volt a fő ok, hanem az, hogy pasiból vagyok. Megpróbálhatom meggyőzni magam arról, hogy ne akarjam minden alkalommal megfektetni, amikor látom, de ahhoz túl jól néz ki. Őszintén szólva, szerintem nem sokan állnának neki ellen, ha bevetné a bájait. 
Amikor a házunk előtt álltunk meg, kicsit meglepődtem. Igazából reménykedtem abban, hogy nem emlékszik, hol lakom, hátha így megszabadulok tőle, de ez az elmélet nem igazán volt helyes, mint kiderült. Ennek ellenére beengedtem.
Amint sikerült becsuknom az ajtót, azonnal letámadott. Szenvedélyes volt, azt meg kell hagyni. És mivel én sem vagyok fából, természetesen viszonoztam a csókot. A heves csókcsata teljesen beindított és csak arra tudtam gondolni, hogy minél előbb benne lehessek.
- Akarlak, Alina, most. - A kijelentésem után elhúzódott tőlem, amit egyáltalán nem értettem. Azt hittem, hogy ő is kíván engem.
- Te... te Alina-nak szólítottál. - Elborzadva nézett rám. Basszus! Ott álltam vele szemben teljesen leforrázva. Azt sem tudtam, mit mondjak. Ezt sehogyan sem tudnám kimagyarázni. Amikor látta, hogy nem fogok megszólalni, ő tette. - Ez az Alina vagy ki a barátnőd?
- Nem. - Csak ennyit bírtam kinyögni. Reméltem, hogy ennyiben hagyja a dolgot, de sohasem azt teszi, amit szeretnék.
- Akkor mégis mi a fenéért szólítottál így? - Kérdezte sértődötten.
- Fogalmam sincs, érted? - Felemeltem a hangom, mert már nem tudtam mit csinálni. Aztán vettem egy mély levegőt és folytattam. - Fogadtam vele, amikor először találkoztunk. Rettentő dögös lány, de lelépett, mielőtt bármi történhetett volna. A második találkozásunkkor, ami puszta véletlen volt, egy barátom ágyában kötöttünk ki. Szerintem nem kell részleteznem azt az éjszakát. Reggel, mire felkeltem, eltűnt és azóta sem láttam. A fogadás pedig még mindig áll. Eredetileg a főnyeremény az lett volna, hogy megkaphatom őt, de nem tudtuk visszafogni magunkat legutóbb. De ettől én még állom a szavam és egyszer meg fogom találni őt. 
- De belezúgtál abba a csajba? - Nézett rám értetlenül.
- Mi? Dehogy is! Hiszen nem is ismerem! Semmit sem tudok róla azon kívül, hogy az ágyban nagyon jól megértjük egymást. Viszont még néhányszor szívesen élvezném az előbb említett tudásomat vele kapcsolatban.

Alina szemszög:
Miután hazaértem Paul-tól, ismét találkoztam anyával, de ezúttal nem tett megjegyzést. Ennek pedig örültem. Így legalább miatta nem kell aggódni. 
A szobámba érve elővettem a táskámból a telefonomat. Akkor láttam, hogy már három nem fogadott hívásom is volt. Csodás! Gyorsan megnéztem, ki keresett. Egyszer Britney hívott, utána pedig kétszer Adam. Először Britney-t hívtam vissza, Adam várhat.
- Segítened kell. - Mondta a barátnőm már-már könyörgő hangon, amint felvette a telefont.
- Szia! Köszönöm, jól vagyok és te? Mi történt?
- Nincs kedvem most a hülyéskedéshez, Alina. Nem hívtalak volna, ha nem lenne nagy baj. - Na persze, ha nincs baj, én sem létezem. Ezt a gondolatot inkább megtartottam magamnak. - Nem sikerült időben befizetnem a lakbért és ezért kilakoltatnak. Fogalmam sincs, hova mehetnék. A szüleim hallani sem akarnak rólam, pedig még azt sem tudják, hogy terhes vagyok. Esetleg egy ideig meghúzhatnám magam nálatok? - Britney kérése nem kicsit lepett meg. Főleg azért, mivel ő mindig kényesen ügyel arra, hogy ne legyen tartozása. Lehet, hogy nem egy komoly lány, de ilyenekkel nem viccel. 
- Miért nem tudtad időben befizetni a lakbért? Sohasem voltál még elmaradva vele.
- A kórházi ellátás többe került, mint gondoltam volna. - Mondta nyugodtan.
- Te... elvetetted a babát? - Kérdeztem meghűlve. Azt hittem, hogy legalább meggondolja magát és nem csinál ekkora hülyeséget.
- Nem, de majdnem elvetéltem. 
- Mi van? - Mi lehet még, amiről nem tudok? Megölt valakit és eltemette vagy mi?
- Hülye voltam, az van. Betéptem, mert nem gondoltam, hogy baj lehet belőle. Nos, rosszul hittem. Néhány napig a kórházban kellett maradnom.
- Te nem vagy normális! Mégis mi a francot képzeltél?
- Figyelj, nem kell, hogy kioktass! Hibáztam, ez van, már nem tudom visszacsinálni. De legalább volt időm gondolkozni. Nem fogom elvetetni a babát. Nem tudom, milyen élete lesz mellettem, de megpróbálok jó anya lenni, ha már így alakult. 
- Végre észhez tértél. - Mondtam megkönnyebbülten. Néhány másodpercig mindketten csak hallgattunk. Közben pedig megszólalt a csengő, így elindultam ajtót nyitni. - Figyelj, most le kell tennem. De ne aggódj, anyával én mindent lerendezek. Már ma vagy holnap jöhetsz is. 
- Köszönöm. -Ezzel letette a telefont, én pedig ott álltam Adam-mel szemben és fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki. 
De mire bármi értelmeset kitalálhattam volna, beljebb lépett és megcsókolt. Nem csókol rosszul, mégsem éreztem semmi különöset. 
- Hiányoztál. - Mondta, miután eltávolodott. Hinni szerettem volna neki, de valahogyan nem ment. Folyamatosan megfeledkezik rólam, amióta a barátnője vagyok. Azelőtt persze folyton a nyakamon lógott. 
- Te is. - Hazudtam. Kíváncsi voltam, mit akar, bár nem hittem, hogy bármit is mond majd.
- Ráérsz ma este? Elmehetnénk valahová. Már úgy is régen töltöttünk együtt egy kis időt. - Persze, mert te folyton elfoglalt vagy.
- Ma este nem jó, mert megígértem Britney-nek, hogy beszélek anyával.
- És az nem ér rá máskor? - Kérdezte gorombán. Na jó, ez már mindennek a teteje! Hogy jön ő ahhoz, hogy szemrehányást tegyem, mert segíteni akarok a barátnőmnek?
- Nem, nem ér rá. Fontos dologról van szó.
- Akkor miért nem hívod fel?
- Mert nem telefontéma.
- Jól van, akkor majd esetleg hívj fel vagy vedd fel a telefont, ha hajlandó vagy normálisan beszélni. - Morogta, majd elviharzott.

Matthew szemszög:
Alexa néhány percig csak csendben emésztgette a hallottakat, majd közelebb lépett. Két kezét a mellkasomra helyezte és lassan haladt lefelé. 
- Az a csaj eltűnt, de én itt vagyok. Tegnap éjjel nem panaszkodtál a teljesítményem miatt, úgyhogy akár meg is ismételhetnénk. - Suttogta érzékien. Én pedig nem szórakoztam sokat a döntéssel. Szenvedélyesen birtokba vettem az ajkait és megpróbáltam a hálószoba felé irányítani. 
Másnap reggel ismét ugyanúgy azon gondolkoztam, mit tegyek Alexa-val, mert abban igaza volt, hogy ő ott van és jól is érzem magam vele, de David húga. Igen, ez az egyetlen ellene szóló érvem. És valljuk be, elég nyomós. Az utóbbi időben vagy eltűnt David, vagy gyakorlatilag valaminek mindig elmondott, holott ez korábban nem volt jellemző rá. Nem is értem, mivel húztam ki nála a gyufát. 
- Nos, Matthew, akkor mi legyen? Keseregsz, amíg meg nem találod azt a rib... csajt vagy esetleg találkozzunk gyakrabban? 
- A bátyád megölne, ha megtudná, hogy lefeküdtem veled. 
- Nehogy már tőle félj! Ennél idiótább kifogást még életemben nem hallottam! Mégis mi a bajod azzal, hogy összejárunk néha?
- Az, hogy nem vagyok a kapcsolatok híve. Egyszer próbáltam meg és azt a tortúrát nem csinálom még egyszer végig. Az is úgy kezdődött, hogy néha-néha ágyba bújunk, aztán a csaj többet akart. Én hülye, beleegyeztem. Ennek ellenére továbbra is felszedtem lányokat és szexeltem velük, ugyanúgy, mint a "barátnőm". Aztán nem rég kitalálta, hogy terhes, mert dobni akartam. De a legszebb az volt, amikor rá akartak venni az apjával, hogy vegyem el feleségül. Én nem keresek szerelmet és kapcsolatot sem. Nekem a lányok csak egy éjszakára kellenek, utána mehetnek. Senki kedvéért sem fogok megváltozni. Már pedig, te már így is többet maradtál egy éjszakánál. Ha pedig még ennél is többet engedek, többet akarsz majd idővel, aminek a vége az lesz, hogy nagyot koppansz. Nem akarom emiatt a kis kaland miatt elveszíteni a legjobb barátomat.
- Egyáltalán nem ismersz, Matthew. Honnan tudod, hogy én nem ugyanazt csinálom a pasikkal, mint te a csajokkal? Egyébként pedig kapcsolatra szó sem volt. Néha szexelünk és ennyi. Ebben semmi bonyolult nincs. Megnyugodhatsz, én nem olyan vagyok, mint az a lökött tyúk. Ennél azért többre tartom magam. És nem foglak arról kérdezgetni, mikor és kivel feküdtél le. Én sem fogok neked ilyenekről beszámolni. David-nek pedig nem kell mindent tudni. Ha esetleg úgy adódna, hogy az ágyon kívül találkozunk mondjuk a bátyám által, akkor úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna köztünk. Nem olyan nehéz ez. A kérdés csak az, hogy akarod-e. Mert abban biztos lehetsz, hogy nem fogok neked könyörögni. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lepett meg a nyíltsága. Elképedve néztem rá, miközben ő mondta a magáét. Valamiért nem egészen ilyennek képzeltem el. Teljesen más, mint David, sokkal belevalóbb. Tudtam, hogy értékes dolog forog kockán forog kockán, jelen esetben a legjobb barátom, de imádok a tűzzel játszani. 
- Rendben, legyen. De senkinek se szólj egy szót sem. Majd hívlak, ha jó nekem.
- Ahogy szeretnéd. Nem fogod megbánni a döntésedet, ebben biztos lehetsz. - Egy lágy csókkal jutalmazott. 
A csók végeztével felkelt az ágyból és elkezdett öltözködni. Én inkább bementem a fürdőszobába, mert nem voltam benne biztos, hogy ha ott maradok abból öltözés lesz és nem vetkőzés. Éppen az egyik nadrágomat rángattam magamra, amikor meghallottam, hogy a telefonom csörög. Csak remélni tudtam, hogy Alexa nem veszi fel. Minden esetre amilyen gyorsan csak tudtam, visszamentem a szobámba és megkerestem a mobilomat. Nem is kellett sokat időznöm ezzel, mert Alexa a kezében tartotta, majd amikor látta, hogy ott vagyok, átnyújtotta.
A kijelzőn David neve szerepelt, ami semmi jót nem ígért. De igyekeztem a lehető legnyugodtabban beleszólni.
- Helló, haver, baj van?
- Bocs a múltkoriért. Elég bunkó voltam. Viszont beszélnünk kellene valamiről... Ha lehetséges, akkor négy szemközt.
- Hol és mikor?
- Nálad, fél óra múlva?
- Rendben, várlak. - Ezzel le is tettem. Ezután odafordultam Alexa-hoz, aki éppen a felsőjét kereste.
- A bátyád nagyjából fél óra múlva itt van, úgyhogy addig fel kellene szívódnod. Nem lenne jó már az elején lebukni.

2013. július 28., vasárnap

6. fejezet - Közel, de mégis távol

Hola! Sajnálom ezt a kis kihagyást, de most itt vagyok és meghoztam a következő fejezetet. Nagyon köszönöm az előzőhöz írt kommentet. Remélem, hogy aki olvassa ezt a fejezetet, annak elnyeri a tetszését. De nem is szaporítom tovább a szót. Kellemes olvasást!

Besos, Elizabeth Angel



6. fejezet - Közel, de mégis távol

Hellobello Világ! Komolyan kezdem azt hinni, hogy mindenki megőrült vagy legalábbis agyukra ment valami. Már el lehet érni őket, de mégis olyanok, mintha teljesen máshol járnának gondolatban. Hiába beszél hozzájuk az ember, vagy nem hallják meg, vagy elbeszélnek mellette. Fogalmam sincs, mit csináljak. Talán jobb, ha keresek új embereket, mert látszólag már nem sok embert érdeklek. Vagy legalábbis nagyon jól titkolják. De még mielőtt aggódni kezdenétek, nem leszek depis. Majd még jelentkezem. 

xoxo A Győztes


Matthew szemszög:
A péntek estém gyakorlatilag ott fuccsolt be teljesen, hogy Alina-t lestem minden percben, hátha meglátom. Az agyam újra és újra lejátszotta az együtt töltött éjszakát, ami teljesen az őrületbe kergetett. Kell nekem az a lány, de fogalmam sincs, hogyan szerezzem meg. Emellett pedig nem nehéz kitalálni, hogy a mellettem ülő szépségről nem sok gondolatom volt. Amennyire érdekelt az elején, annyira el lett felejtve. Ez neki is feltűnt és egy idő után szó nélkül lelépett. Ezután már nem sok kedvem volt még az iváshoz sem, inkább hazamentem. 
Szombaton még még mindig az ágyban feküdtem és aludni próbáltam, amikor valakinek ráragadt a keze a csengőre. Na persze nem szó szerint. Szívem szerint felpofoztam volna az illetőt, akárki is volt. Próbáltam úgy tenni, mintha nem hallanám, de nem úgy tűnt, hogy feladja, ezért muszáj volt felkelnem. A csengő éles hangjától már majdnem felrobbant a fejem. Alig vártam, hogy elérjek a bejáratig végre.
Amikor kinyitottam az ajtót, Kate állt velem szemben. Na igen, így már nem hiányzott annyira. 
- Mit akarsz? - Kérdeztem nyűgösen. Már előre láttam szomorú sorsomat. Amint kiszúrja, hogy másnapos vagyok, nekem végem. Kate felvont szemöldökkel méregetett. Basszus!
- Te megint bulizni voltál? Most komolyan, mégis mi a fenét képzelsz magadról? Van egy barátnőd, aki nem mellesleg tőled terhes és te még mindig más lotyók után futsz? 
- Kate, állítsd már le magad! Igen, tegnap elmentem inni, na és? Ha akarod, bejöhetsz körülnézni, hogy nem bújtatok senkit! Mi lenne, ha egyszer az életben bíznál bennem? Egyébként nem kellene mellőznöd a stresszt? Az rossz hatással van a babára. - Az utolsó mondat után még idegesebb lett, mint előtte. Már bántam, hogy megszólaltam.
- Csak ittál, mi? És egyedül? Na persze! Sohasem mész egyedül, mert mindig veled van a drága cimborád! Azt pedig ne is próbáld tagadni, hogy felszedtél valakit! Túl jól ismerlek ahhoz! És most ne gyere a gyerekkel, mert eddig sem érdekelt túlságosan! 
- David elutazott, úgyhogy muszáj volt egyedül mennem! De mégis miért kellene magyarázkodnom? Higgy, amit akarsz! Most pedig gyorsan mondd, hogy miért jöttél, aztán mehetsz is! Rohadtul nincs kedvem a hisztidhez!
- Apa azt akarja, hogy jegyezz el és én is. Ha tetszik, ha nem, összetartozunk. - Azt hittem, felpofozom, amikor megláttam az önelégült mosolyát. Volt egy olyan sejtésem, hogy az apja nem magától találta ki ezt a marhaságot. Eljegyezni őt? Inkább a halál!
- Erről ne is álmodj, drágám. Most pedig mindent elmondtál, úgyhogy indulhatsz is!

Alina szemszög:
Paul csókja gyengéd volt és édes. Egyszerűen képtelen voltam ellenállni neki. Aztán eszembe jutott Gabe. Ez pedig elég erőt adott ahhoz, hogy eltávolodjak tőle.
- Paul, ez... mi ezt nem tehetjük. Gabe a legjobb barátod volt, én pedig a barátnője. Ráadásul barátom van. - Már megint itt tartunk. A francba. Már kezdett egyre jobban dühíteni, hogy folyamatosan Adam miatt kellett magyarázkodnom, mert a barátom, holott néhány napja semmit sem hallottam már róla. Sokkal egyszerűbb volt minden, amikor csak egy barát volt.
- Figyelj, Alina. Gabe halott, ezt el kell fogadnod. Ő sem akarja azt, hogy egész életedben miatta küldj el mindenkit. Lehet, hogy a legjobb barátja voltam, de azt soha nem tagadtam még előtte sem, hogy tetszel nekem. Akár hiszed, akár nem, ő is pontosan tisztában volt ezzel, ezért mesélt rólad keveset. Én pedig tiszteletben tartottam, hogy az ő barátnője vagy. Gabe már nincs itt, de én igen. Az elmúlt két-három nap alatt, amit velem töltöttél, egyszer sem keresett a barátod, igazam van? - Bólintottam. - Szerintem a ti kapcsolatotok egyenlő a nullával, már ne is haragudj. De most ne is beszéljünk erről. Alina, akarlak téged és nem érdekelnek a következmények. Ma este kapcsold ki az agyad és tedd azt, amihez kedved van. Majd holnap ráérünk azon agyalni, mekkora hibát követünk el. Nos, velem tartasz? - Paul miután elmondott mindent, amit szeretett volna, összeszedte magát és megállt előttem indulásra készen. Az agyam egy perc alatt olyan lett, mint egy hangyaboly. Össze-vissza kavarogtak a gondolataim. Rengeteg érvem volt, miért ne menjek Paullal. De a fenébe is, én is akartam őt. 
- Ha már úgy is a pokolra jutok, akkor eggyel több bűn vagy kevesebb már nem lényeg. Na menjünk, mielőtt még meggondolom magam. - Paul kinyújtotta a kezét, amit el is fogadtam és segített felállni. Sietve kifizette a számlát és már ott sem voltunk. 
Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki szuszog mellettem. Amikor megfordultam és megláttam az alvó Pault, önkénytelenül is elmosolyodtam. Az arcvonásai kisimultak és így inkább hasonlított egy kisfiúra, mint egy huszonegynéhány éves férfira. A haja teljesen összekócolódott az éjszaka során, de ez csak javított az összképen. Egyszerűen túl szép volt az egész ahhoz, hogy igaz legyen. Mintha csak megérezte volna, hogy őt figyelem, kinyitotta a szemét. 
- Jó reggelt. - Mosolyogtam rá.
- Ennél jobbat nem is kívánhatnék, szépségem. - Egy lágy csókot lehelt az ajkamra. 
- Azt hiszem, beszélnünk kellene.
- Alina, engem cseppet sem érdekel, hogy van barátod. Biztos vagyok benne, hogy ő nem tesz boldoggá. Én viszont meg tudnám neked adni, amit szeretnél, ha kapnék egy esélyt. Persze, ha azt szeretnéd, lehetünk barátok, de azt nem ígérem meg, hogy nem használom ki az első adandó alkalmat arra, hogy elcsábítsalak. Tudom, hogy ez most elég durván hangzott, de úgy gondolom, nincs sok értelme a kertelésnek. Neked kell eldöntened, mit is akarsz valójában.
- Én nem tudom. Nem vagyok szerelmes Adam-be. Azért egyeztem bele abba, hogy járjunk, mert ő az egyik legjobb barátom és féltem attól, hogy elveszítem, ha nemet mondok. Miatta teljesen meg kell változnom és ez megőrjít. Miután Gabe meghalt, nem egy pasi fordult meg az ágyamban, de sohasem érdekelt igazán egyik sem. De most gyakorlatilag mindent abba kell hagynom, ami segített elfelejteni őt. Kell egy kis idő, hogy rászánjam magam arra, hogy véget vessek ennek az egésznek, hiszen még nagyon az elején tart a kapcsolatunk. Félek, hogy azzal, hogy szakítok vele nem csak a szerelmét, hanem a barátságát is elveszítem. Ezt pedig nem akarom. 
- Minél tovább halogatod, annál rosszabb lesz, Alina. Ha tudod, mit akarsz, tedd meg és ne gondolkozz. Ha vele maradsz, mindketten boldogtalanok lesztek. Ezt te sem akarhatod. És mit gondolsz kettőnkről?
- Nagyon megkedveltelek ez alatt a néhány nap alatt, de azt hiszem, hogy a tegnap éjszaka nagy hiba volt. Túlságosan is előre siettünk. Nem hiszem, hogy jó ötlet volt lefeküdni veled, amikor minden ennyire bizonytalan. Nagyon emlékeztetsz Gabe-re és nem szeretnélek átverni. Nem akarom, hogy a barátod árnyékaként legyél velem. 
- Hidd el, hamar rá fogsz jönni, hogy legalább annyi különbség van köztem és Gabe között, mint amennyi hasonlóság. Találkozzunk továbbra is. Felőlem lehet titokban is vagy csak pár percre, de muszáj látnom téged. Ez után az éjszaka után nem sétálhatsz csak úgy ki az életemből, mert nem hagyom.
- Rendben, de nem ígérek semmit.
- Én sem ígérem, hogy nem vetek be mindent, hogy meggyőzzelek.

Matthew szemszög:
Kate távozása után mondanom sem kell, hogy mennyire ideges voltam. Persze, miért is hittem azt, hogy megúszom annyival, hogy vele maradok? Én marha! El kellett volna küldenem a francba már akkor. Most már késő bánat. Ki kell találnom valamit, de nagyon gyorsan!
Legszívesebben összetörtem volna mindent, ami az utamba került, de ezzel csak a szüleimet húztam volna fel, akik pedig ugyanúgy engem csesztettek volna. Inkább megfogtam az edzőcuccomat és elindultam az edzőterembe. Ott legalább senki sem zavar. 
Miután úgy éreztem, hogy kellőképpen lehiggadtam, átöltöztem és elindultam haza. Igazából semmi kedvem nem volt senkivel sem beszélgetni, úgyhogy egyenesen a szobámba mentem. Legalább addig hagyjanak békén, amíg meg nem tudják Kate tervét. Akkor aztán úgy is a feje tetejére áll az egész ház. Már előre látom anyám és apám kioktatását. Persze, nem az lenne a gondjuk, hogy hogyan élek, az nem érdekli őket. Csak az számít nekik, hogy ne essen csorba a jó hírünkön. Márpedig ha elveszem Kate-t, amire semmi esély, akkor a hírnevüknek annyi. Hiszen Kate maga a sátán. Abban legalább igaza volt anyáméknak, hogy ne álljak össze vele, mert csak a bajt hozza rám. Természetesen nem hallgattam rájuk. 
Este felé David küldött egy sms-t, hogy hazaért. Csodás! Hiába mondanék neki bármit, úgy sem értené. Különben is teljesen magába fordult. Én pedig senkinek sem könyörgök. 
Úgy döntöttem, hogy elmegyek valahova inni megint. Semmi máshoz nem volt kedvem, csak a piáláshoz és a felejtéshez. Kezd minden kicsúszni az irányításom alól és fogalmam sincs, hogyan tudnám megállítani. 
Gyorsan elmentem lezuhanyozni, majd kerestem tiszta ruhát. Ezután még eltettem a telefonomat és a pénztárcámat aztán már otthon sem voltam. Megint ugyanoda mentem, mint előző nap. Így legalább nem kellett sokat sétálnom. 
Amikor beléptem az épületbe, egyenesen a pulthoz mentem és leültem az egyik szabad székre. Így legalább hamar megkapom a piámat. 
Egy idő után már azt sem tudtam, hányadik pohárnál tartok. Ahogy kiürült az egyik, következett a másik. Még csak véletlen sem volt soha üres a poharam. Normál esetben a pia felszabadít és jobb lesz tőle a kedvem, de most semmit sem éreztem. Vagyis jobban mondva inkább csak az elkeseredettség maradt meg. Hiába ittam majdnem dupla annyit mint máskor, mégsem segített. Az egyetlen, ami segített volna felejteni, Alina volt. Csakhogy fogalmam sem volt, hol vagy hogyan találnám meg.

Alina szemszög:
Miután hazaértem Paultól, egyenesen a fürdőszobába mentem és vettem egy forró fürdőt. Közben pedig folyamatosan kattogott az agyam. Paulnak akárhogyan is nézem, igaza van. Nem játszhatom örökké a jó kislányt. Ettől függetlenül fogalmam sincs, mit tegyek. Ott van például a fogadás. Nem szeretném feladni, mert meg szeretném ismerni Matthew-t. Elég nagy benyomást tett rám a találkozásaink alkalmával. Aztán ott van a már említett Paul. Mellette egyszerűen szabadnak érzem magam. Ő nem ítél el, pedig tudja, mi a helyzet. Sőt, inkább még rá is tesz egy lapáttal az események bonyolítására. Az biztos, hogy ő nem adja fel egy könnyen azt, hogy megszerezzen. Őszintén szólva ez még imponál is nekem. A vele töltött napok kellemesen teltek és emiatt én sem szívesen mondanék le a társaságáról. Még akkor is ez lenne a véleményem, ha nem töltöttem volna vele az éjszakát. 
Amikor már úgy gondoltam, hogy eleget áztattam magam, kikászálódtam a kádból és magam köré tekertem egy törölközőt. A szobámba érve kerestem egy egyszerű melegítőnadrágot és egy felsőt, majd miután felöltöztem, laza copfba fogtam a hajam. Úgy gondoltam, hogy otthonra nem szükséges kiöltöznöm, ezért a sminkkel sem bajlódtam. 
Mielőtt azonban ismét elmerülhettem volna a gondolataimban, a telefonom jelezte, hogy jött egy sms-em. Néhány percig gondolkoztam, hova tehettem, majd eszembe jutott, hogy a táskámban hagytam. Miután sikerült a sok felesleges kacat között, megnyitottam az üzenetet. Éppen csak elkezdtem olvasni, amikor megszólalt a csengő. De népszerű vagyok ma!
- Megyek! - Kiáltottam, majd út közben szemügyre vettem az üzenetet.
"Ráérsz ma este? Ha igen, 7-kor találkozzunk a kávézóban. Én ott leszek.  Paul"
Hihetetlen, hogy egy napot sem bír ki anélkül, hogy meg ne próbálna behálózni. Az sms-ét olvasva elmosolyodtam és így mosollyal az arcomon nyitottam az ajtót. 
- Szia! - Köszöntött a barátnőm. Az elmúlt néhány napban felőle sem hallottam szinte semmit, úgyhogy éppen ideje volt jelentkeznie. Ez nálunk így működik. Ha akar jelentkezik, ha nem, nem. Megbeszéltük, hogy én csak vészhelyzet esetén keressem, nehogy megzavarjak valamit. Nála sohasem lehet tudni, mit látsz, amikor beállítasz hozzá. Volt egy-két kellemetlen tapasztalatom ez ügyben, azóta csak akkor megyek, ha tud róla.
- Szia! Gyere be! 
Miután lefutottuk az illemköröket, elkezdtünk beszélgetni. Britney megkérdezte, mi történt azalatt az idő alatt, amíg nem beszéltünk. Meséltem neki arról, hogy anyával kibékültünk, hogy ellátogattam a temetőbe. Futólag még Pault is megemlítettem, de semmi konkrétat nem mondtam neki vele kapcsolatban. Egyenlőre maradjon csak az én titkom. Aztán végül arról beszéltem, hogy Adam milyen furcsa volt, amikor utoljára beszéltünk és hogy azóta sem keresett. Miután befejeztem, elhallgattam és vártam, mit mond Britney. Emiatt néhány percig csak csendben ültünk. Aztán már kezdett kicsit idegesíteni, hogy nem szólal meg.
- Britney! - Semmi válasz. Meglengettem előtte a kezem. - Britney!
- Bocsi, azt hiszem, kicsit elkalandoztam. Hol is tartottál? 
- Már befejeztem egy ideje és nem kezdem el újra. Valami baj van? - Ezen egy kicsit gondolkozott, majd egy kérdést tett fel a válasz helyett.
- Szerinted lehetnék jó anya?
- Hm... fogalmam sincs, ez hogyan jutott most eszedbe, de szerintem igen. Vagyis szeretném azt hinni, hogy igen. Ahhoz viszont le kellene állnod a piálással és a többi hasonló dologgal. De ezt úgy sem fogod megtenni. - Egy ideig ízlelgette a hallottakat, majd bólintott.
- Most mennem kell, van egy kis dolgom. Majd beszélünk. - Azzal fogta magát felállt és elment. 
Fogalmam sem volt, mi üthetett belé, de kezdtem belefáradni abba, hogy senki sem mond semmit. Inkább bementem a szobámba és azon gondolkoztam, milyen ruhába menjek este. Mert ezek után biztosan nem fogom kihagyni a találkozót Paullal.

Matthew szemszög:
Az agyam ismét csúnya játékot űzött velem Alina hiánya miatt. Ismét úgy éreztem, mintha ő haladt volna el mellettem. Az ő parfümjét egyszerűen képtelenség összetéveszteni máséval. De a legutóbbi esetből tanulva nem kezdtem el körbekémlelni, mert tudtam, hogy ez is csak olyan, mint egy délibáb. Inkább csak beképzeltem magamnak, hogy ő az, mert szeretném, hogy igaz legyen. Lehet, hogy belestem? Nem, az kizárt! Csak az alkohol beszél belőlem! Hogyan szerethetnék valakit, aki még csak nem is ismerek? Habár a testét volt szerencsém elég alaposan tanulmányozni. Na jó, Matthew elég legyen! Korholtam magam gondolatban. Ennél rosszabb már tényleg nem lehet. 
Amikor már beláttam, hogy rajtam a pia sem segít, fizettem és távoztam. 
Ötletem sincs, hogyan kerültem haza, viszont vasárnap arra ébredtem, hogy a fejem majd fel robban. Az ablakon beszűrődő napfény pedig nem segített rajta. Miután sikerült valahogyan talpra állnom, elsétáltam az ablakig és elhúztam a sötétítő függönyt. 
Már éppen lefeküdtem volna vissza, amikor csengettek.
- Már megint ki a franc lehet? Ha Kate az, akkor esküszöm, felpofozom! - Morogtam, miközben az ajtó felé botorkáltam. 
- Hű, haver, te aztán ramatyul nézel ki. - Állapította meg David, amikor kinyitottam a bejárati ajtót. Ezzel mondjuk sok újdonságot nem mondott.
- Te sem panaszkodhatsz. - Vágtam vissza neki. Valóban nem volt ő sem a legjobb formájában. A szeme alatt fekete karikák éktelenkedtek. Látszott rajta, hogy nem aludt valami sokat az elmúlt időben.
- Van valami hír a csajodról? 
- Melyikre gondolsz?
- Első sorban Alina-ra, de ha jól sejtem, Kate is alkotott a távollétem alatt.
- Gyere be és mindent megtudsz.
Negyed órába telt, mire mindent kiadtam magamból. Nem vagyok valami beszédes, ha az érzéseimről van szó vagy a csajokról, de már tele volt a fejem, muszáj volt elmondanom valakinek. Azonban volt egy olyan sejtésem, hogy nem volt a legjobb ötlet David-nek mesélni. Ugyanis látszólag fényévekre volt gondolatban.
- Hé, figyelsz te rám egyáltalán? - Kérdeztem sértődötten. De még csak nem is nézett rám. - David! - Szóltam rá kicsit erélyesebben, mire összerezzent.
- Mi van? - Kérdezte csodálkozva.
- Éppen a véleményedet kérdeztem, de te magasról tojtál rám amíg beszéltem. 
- Bocs. Figyelj, majd máskor folytatjuk, de most dolgom van. 
- Szabad tudnom mi az? Vagy már szóba sem állsz velem?
- Ne legyél gyerekes. Szokj hozzá, te öntelt egoista, hogy másnak is van élete és problémája, úgyhogy nem ér rá mindenki veled foglalkozni! - Ezzel el is viharzott. 
- Ennek tényleg elmentek otthonról!

Alina szemszög:
Negyed nyolc körül érkeztem meg a kávézóba, mivel kicsit feltartottak otthon. Anya mindenképpen beszélni akart velem. Nos, ez abból állt, hogy nagyjából tíz percig mondta a magáét, hogy vigyázzak Adam-mel és hasonló dolgokról magyarázott. Én pedig csak okosan bólogattam, hogy minél előbb távozhassak. Azonban anyának volt egy-két szava az öltözékemmel kapcsolatban is. Szerinte ugyanis túl kihívó a ruhám, mire én megnyugtattam, hogy ez nálam még visszafogott. Aztán elmondtam neki, hogy egy barátommal találkozok, nem Adam-mel, így kicsit megnyugodott és elengedett. Ha tudtam volna, hogy csak ennyit kell mondanom, nem kellett volna végighallgatnom a hegyi beszédet, de akkor már mindegy volt. Reméltem, hogy még időben odaérek és Paul nem lép le. 
Szerencsére amikor beléptem a kávézóba, azonnal kiszúrtam, mert ugyanott ült, ahol szoktunk. Azonban volt mellette egy csaj. Mondanom sem kell, hogy ettől rendesen felment bennem a pumpa. Elgondolkoztam azon, hogy sarkon fordulok és távozok, de az nem én lennék. Én soha nem adom fel. Ráadásul ilyen könnyen nem csapja le senki a kezemről Pault. Így amilyen könnyedén csak tudta, végigmentem a kávézón és megálltam közvetlenül Paul mellett. 
- Bocsi a késésért. - Mondtam tettetett zavartsággal, majd lehajoltam és adtam egy puszit a srác arcára. Csak hogy ne legyen túl feltűnő. Ugyanis hivatalosan még mindig Adam csaja vagyok. Sajnos. 
- Szia, szépségem. - Mosolygott rám édesen, mintha csak egyedül lenne és arra várt volna, hogy megérkezzem. - Már azt hittem, hogy nem jössz el.
- Azt látom. - Mondtam fintorogva. - Anyám feltartott, de itt vagyok. - Tettem hozzá. Ezzel szerettem volna a csaj értésére adni, hogy ő itt már egy nem kívánatos személy, de nem vette az adást. 
- Csak nem féltékeny vagy? - Kérdezte Paul egy kicsit közelebb hajolva, mire én egy gyilkos pillantással jutalmaztam. - Majd kiengesztellek este. - Mosolygott kajánul. Hihetetlen egy ember. Ide hív és mire megérkezem, már van társasága, de még van bőr a képén arra, hogy perverz megjegyzéseket tegyen.
- Ő kicsoda? - Kérdeztem kíváncsian, miközben végigmértem a csajt. Örömmel állapítottam meg, hogy a nyomomba sem ér. Nem is értem, hogyan szedte össze Paul. 
- Ő az egyik munkatársam. Samantha, ő itt Alina. Alina, Samatha. - Rendezett egy gyors bemutatást Paul.
- Öhm... azt hiszem, én most megyek és magatokra hagylak. Beszélgessetek csak. - Mosolygott zavartan, majd felállt és elment. Jó pont. 
- Na gyere, ülj le, te kis méregzsák. - Csibészes mosoly kíséretében megfogta a derekamat és lehúzott maga mellé. Innentől kezdve pedig Samantha le volt ejtve. 
Gyorsan elmeséltem neki, mi volt Britney-vel, mire ő azzal próbált nyugtatni, hogy biztosan ideges, mivel az ő korában egy baba nem éppen a legjobb dolog. Azt tanácsolta Paul, hogy hagyjak neki egy kis időt, hogy nyugodtan átgondolhassa egyedül a dolgokat. Ugyanis nem könnyű döntés az, amit meg kell hoznia. Ezzel egyet is értettem. 
Ezután Paul az este hátralévő részéről beszélt. Arról kérdezgetett, hogy van-e valami tervem. Mielőtt még válaszolhattam volna, megszólalt a telefonom. A kijelzőn Adam neve villogott.
- A francba, a pasim az. Ezt fel kell vennem. - Paul csak megértően bólogatott.
- Szia! - Köszöntem.
- Merre vagy, itt vagyok nálatok, de anyád azt mondta, hogy elmentél valakivel. Beszélnünk kell.
- Egy barátommal vagyok. Nem halaszthatnánk el holnapra a beszélgetést? - Igazából semmi kedvem sem volt ott hagyni Pault, mert jól éreztem magam vele. Adam pedig csak elrontaná a kedvem. Láttam Paul arcán, hogy igazán örül annak, hogy miatta próbálom lekoptatni a pasimat. 
- De, legyen. Holnap délután itt leszek, megint. - Ezzel le is tett a telefont. Én pedig csak mosolyogtam.
- Na? - Kérdezte türelmetlenül Paul.
- Holnap délutánig szabad vagyok. 
- Akkor ki kell használnunk minden percet. Gyere.- Motyogta, majd felhúzott és elindultunk hozzá. Megint.

Matthew szemszög:
David távozása után hogy a napom még szebb legyen, megjelent Kate az apjával. Amikor megláttam, esküszöm, legszívesebben kitekertem volna a nyakát annak a kígyónak. De megpróbáltam lehiggadni és kitalálni valamit, hogyan hárítsam el, a nem kívánt házasságot. 
Miután beinvitáltam őket a házba és leültünk a nappaliba, Kate apja rögtön a lényegre tért. 
- A lányom azt mondta, hogy nem fogod feleségül venni őt. Igaz ez? - Kérdezte ingerülten Kate apja. Látszott rajta, hogy már nem teljesen józan, de azért még tudatánál van. A pechemre.
- Beszélhetnénk erről négyszemközt? - Kérdeztem vissza. Ugyanis Kate apját könnyebb volt meggyőzni úgy, ha a lánya nem áll neki minden mondat után nyavalyogni. Már pedig nekem eszem ágában sem volt házasodni és el kellett érnem, hogy az apja is az én oldalamra álljon. 
- Kate, menj ki és várj meg az autóban. - Adta ki határozottan az utasítást a férfi.
- De apa... - Kezdett volna a könyörgésbe Kate, mire az apja azonnal félbeszakította.
- Kifelé! Most! Ne mondjam el még egyszer! - Kiabált a férfi. Azután hála az égnek Kate fülét-farkát behúzva ment ki a házból. Egy pont nekem. - Mit akarsz?
- Ahogyan az előző találkozásunkkor ön a tudtomra adta, hogy milyen felelőtlen ember vagyok, rájöttem, hogy igaza van. Egy gyerek és a házasság pedig nagy felelősség. Valószínűleg ön is megérti, hogy egy ennyi idős fiú, mint én képtelen a családapa szerepet betölteni. Ezen kívül még nem töltöttem be a tizennyolcat, tehát nem házasodhatok össze a lányával. Azonban lenne egy ajánlatom. Nem veszem feleségül a lányát és önök is békén hagynak engem, amíg a baba megszületik. Amint világra jön, szólnak nekem és megcsináltatjuk a DNS-tesztet egy általam kiválasztott kórházban. Ha az eredmény szerint a gyerek az enyém, elveszem a lányát, de ha nem, akkor gondolom megérti, hogy nem szeretném többet látni. Szerintem ez egy korrekt ajánlat, mivel így a terhesség alatt önök figyelhetnek a lányukra és megadhatják neki azt, amit én nem tudnék. A gyerek megszületéséig viszont nem szeretnék találkozni egyik családtagjával sem. Mit mond? - Próbáltam olyan nyugodtan és komolyan előadni a hirtelen jött ötletemet, hogy a végére már én magam is elhittem, amit mondtam. Persze, eszem ágában sincs elvenni Kate-t. A gyerek szinte biztos, hogy nem az enyém, de még ha az is lenne, se kötelezhetne senki sem a házasságra. Ez a 21. század! Nem egy nő neveli egyedül a gyerekét. Kate-ből kiindulva az a szerencsétlen még a születést sem éli meg. Nem vagyok akkora hülye, hogy a vesztembe rohanjak. 
Kate apján látszott, hogy jól átfontolja a hallottakat. Mivel nem mondott azonnal nemet, ezért reménykedhettem, hogy egyetért velem. Mivel ha ő belemegy, Kate már nem tehet semmit. Maximum annyit, hogy távozik az életemből. Lehetőleg örökre. Ráadásul ha mázlim van, addig megtalálom Alina-t és Kate-nek esélye sem lesz még a gyerekkel sem, hogy magához láncoljon. Egyszerűen túl jó ahhoz a tervem, hogy ne működjön!
- Rendben, legyen. Majd elintézem, hogy Kate távol maradjon tőled. De ha a gyerek a tiéd, úgy sem menekülhetsz előlünk. - Beleegyezésképp bólintottam egyet. Majd ha fagy! - Most pedig megyek. Majd találkozunk a kórházban kilenc hónap múlva.
- Már alig várom! - Mondtam kissé ironikusan, de szerencsére neki ez nem tűnt fel. Csendben felállt, kezet fogtunk és elindult, hogy elmondhassa a lányának a híreket. Ezután persze mondanom sem kell, hogy madarat lehetett volna fogatni velem.

Alina szemszög:
Hiába jártam elméletben Adam-mel és hiába szerettem őt úgy, mint egy testvért, képtelen voltam beletörődni abba, hogy "hozzá vagyok kötve". Még érte sem vagyok képes azt színlelni, hogy szeretem és vele akarok lenni. Hazudhatok akárkinek, de magamat nem tudom becsapni. Próbáltam elhitetni magammal is, hogy Adam mellett a helyem és örülnöm kellene, hogy vele járhatok, egyszerűen nem megy. Nem tudok úgy tekinteni rá, mint egy pasira. Egyszerűen elegem van ebből az egészből. Ha nem kényszerített volna bele ebbe a kapcsolatba, akkor biztosan nem jöttem volna össze vele. Miért nem találtam meg Pault azelőtt, mielőtt ilyen hülyeséget tettem volna? Vele minden annyira más. Nem csak egy egy éjszakás kaland, mint a többiek. Szeretek vele lenni és nem csak akkor, amikor éppen az ágyban vagyunk, hanem barátként is. Olyan, mintha Adam-et és Matthew-t egybegyúrták volna. Vagy mintha Gabe-t kicsit átformálták volna. Akárhogyan is nézem, kell nekem. De Adam miatt egyenlőre ő az én kis titkom marad. Megtartom magamnak addig, amíg végre ki nem tálalhatok mindent. 
Az éjszaka Paul-lal ismét fantasztikus volt. Igazából hozzá tudnék szokni ahhoz, hogy minden reggel mellette ébredjek. Alig tudtam rávenni magam, hogy ott hagyjam, mert szívesen töltöttem volna vele az egész napot. De Adam-mel is találkoznom kellett, nehogy gyanút fogjon. Az enyhén szólva sem lenne szerencsés. Természetesen Paul sem könnyítette meg a dolgom. Minden tőle telhetőt bevetett, hogy maga mellett tartson. Végül jó néhány csókcsatát követően nagy nehezen rászántam magam az indulásra. 
Mire Adam csengetett, éppen sikerült felöltöznöm a zuhanyzást követően. Semmi kedvem nem volt találkozni vele, de nem tehettem ellene. 
- Szia, drágám! - Egy apró csókkal köszöntött, amikor belépett a házba. Magamban megjegyeztem, hogy ez a csók fel sem ér Matthew-éval vagy Paul-éval. De ezt hangosan nem mondhattam ki, pedig nagyon szerettem volna. - Sajnálom, hogy nem jelentkeztem, de sok dolgom volt.
- Azért egy telefonhívást vagy egy sms-t megejthettél volna. - Igazából nagyon nem érdekelt, mert sokkal jobban elvoltam nélküle. De a látszatot tartani kell. 
- Most van egy kis időm, gondoltam eljövök hozzád. Régen beszéltünk már. Történt valami fontos ez alatt az idő alatt? - Nos, lássuk csak... Kibékültem anyával, meglátogattam apát és a halott barátomat a temetőben és összejöttem a halott barátom legjobb barátjával, aki mellesleg még él és le is feküdtem vele, nem is egyszer. Ja, és tegnap is miatta koppintottalak le. Na igen, ha ezt így elmondom, garantáltan felkapta volna a vizet. Bár lehet, hogy sikerült volna elüldöznöm. Mindegy, azért ekkora szemét én sem vagyok. Így, mint mindig, az egyszerűbb utat választottam.
- Nem történt semmi érdekes, csak a szokásos. - Bólogatott. - És neked mi volt olyan fontos, hogy minden szabad percedet elvette? - Látszott rajta, hogy igyekszik kitalálni valami hihetőt, de engem úgy sem tud átverni. És mivel egy kis ideig csak hallgatott, tudtam, hogy úgy is csak hazudni fog. Ezért nem is volt bűntudatom, amiért elhallgattam előle egyet, s mást.
- Gondok voltak otthon. 
- Értem. És sikerült megoldani őket? - Na persze, ennél átlátszóbb hazugságot nem is találhatott volna ki. Viszont igyekeznem kellett, hogy ne látszódjon rajtam a kétkedés.
- Fogjuk rá. 
Ezután ismét csend következett, amit a telefonom tört meg. Gyorsan előkaptam a zsebemből és láttam, hogy jött egy sms-em. Nem nagyon zavartattam magam, így gyorsan megnéztem, ki az és mit akar.
"Ma este ugyanakkor, ugyanott?" 
Paul, mint mindig, elég lényegre törően fogalmaz. Majdnem elmosolyodtam, amikor belegondoltam, mi vár rám este ismét, de végül sikerült uralkodnom magamon. 
Gyorsan bepötyögtem a választ, miszerint ott leszek, majd a figyelmemet ismét Adam-nek szenteltem. Ő még mindig csak némán ült és nézett. Gyorsan ránézett az órájára és valami olyasmit motyogott, hogy mennie kell, mert valami dolga van és nem akar elkésni. Na persze! De legalább megszabadultam tőle egy időre. Éljen!